Belföld

Ezek a programok várják augusztus 20-án

tűzijáték (tűzijáték, )
tűzijáték (tűzijáték, )

A magyar állam alapítására, Szent István királyra emlékeznek kedden szerte az országban. Az Együtt az ország címmel meghirdetett idei állami ünnepségek keretében nemcsak Budapesten, hanem számos Balaton-parti városban is tartanak rendezvényeket, koncerteket és tűzijátékokat. A programokra több százezer vendéget várnak.

Az ünnepség reggel 9 órakor a Hősök terén kezdődött katonai tiszteletadással Magyarország lobogója előtt. A tisztavatáson Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet.

Magyarországot ma is honvédjei védik meg, akik vállalják, hogy az év 365 napján megmozdulnak, ha szükség van rájuk – mondta a honvédelmi miniszter. Hende Csaba kiemelte: az országot ezer éven át azok tartották meg, azok építették fel és azok védték meg, akik teljesítették a kötelességüket, és most is azok tartják meg, akik elvégzik a munkát, akikre lehet számítani. Idén száz honvédtisztjelölt tette le katonai esküjét. A honvédelmi tárca vezetője azt mondta: ők valami olyasmire tették fel az életüket, ami messze túlmutat önmagukon.

Áder János köztársasági elnök szerint az állam ma mi vagyunk mindannyian, és meg kell értenünk, akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést.

Átadták a Magyar Szent István Rend kitüntetést a közjogi méltóságok jelenlétében, a Sándor-palotában. A legmagasabb állami kitüntetés a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerését fejezi ki.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Külhoni Magyarságért-díjakat ad át a Magyarság Házában.

Tarlós István főpolgármester avatóbeszédet mondott a Szent István ünnepe Csepelen elnevezésű rendezvényen, az Ősi elődeink című szoborkompozíció leleplezésén. Szavai szerint minden út Szent Istvántól ered és csak az ő szellemiségében haladhat tovább. Arról is beszélt, az államalapító nem mellőzte, hanem építette a kereszténységet, amelynek alapján lett erős egykor Európa és lett nagyhatalom Magyarország.

Az érdeklődőket családi programok várják a Clark Ádám téren és a Mesterségek Ünnepének is helyet adó Budai Várban.

Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a budapesti Szent István-bazilika előtt, a szertartás pedig a Szent Jobb-körmenettel zárul. A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti, szentbeszédet mond Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök.


Fotó: Neményi Márton

A hagyományos budapesti tűzijáték este kilenc órakor kezdődik. A rakétákat három uszályról, valamint a Lánchídról lövik majd fel. Az idén azonban – ugyanabban az időben – nemcsak Budapesten, hanem hat Balaton-parti településen is tartanak tűzijátékot.

Rendhagyó módon az idei budapesti tűzijátékkal nem érnek véget a programok. Este tíz órakor a Naphegy lábánál, a Dózsa György téren ingyenes Ákos-koncert kezdődik.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte, felkészültek a várható tömegekre, több járat menetidejét is meghosszabbítják, sűrítik, az utolsó metrószerelvények pedig hajnali negyed 2-kor indulnak a Deák tértől.

Ünnepségeket tartanak több budapesti kerületben valamint több városban, például Debrecenben, Gyulán, Keszthelyen, Miskolcon, Nyíregyházán, Sopronban, Szegeden, Szombathelyen és Zalaegerszegen is.

Virágkarnevál Debrecenben

Virágdíszes kerékpáros felvonulás nyitja meg kedd reggel a 44. Debreceni Virágkarnevált, majd veterán autók és motorok gördülnek végig a felvonulás útvonalán: a Nagyállomástól indulva, a Nagytemplom előtt elhaladva, a Nagyerdőben lévő atlétikai stadionig.

A karnevál történetének kezdeteit megidéző kerékpáros felvonulás az elmúlt években a virágkarnevál egyik legüdébb, legnépszerűbb kísérőrendezvényévé nőtte ki magát, és ma már nemcsak egyéni résztvevők, hanem családok és munkahelyi-, illetve baráti közösségek is kerekeznek virágokkal díszített kerékpárjaikon, mintegy előfutáraként a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulásának


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Az idei karneválon 16 virágkocsit láthat majd a közönség; a kompozíciók elkészítéséhez mintegy hárommillió szál élő- és száraz virágot használtak fel a készítőik.

A menet élén a hagyományoknak megfelelően Debrecen város nyitókocsija halad fanfárosokkal és a város címerével, illetve a Szent Koronát és az uralkodói jelképeket: az országalmát, a jogart és az uralkodói palástot ábrázoló kompozícióval.

A virágkocsik között a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.

A szervezők az idén is díjazzák a legszebb virágkocsikat, azonban a hagyományoktól eltérően ezúttal nem lesz zsűri, kizárólag a közönség döntheti el szavazatával, hogy melyik virágkompozíció lesz dobogós, illetve melyik művészeti együttes produkciója tetszett a legjobban.

Az augusztus 20-ai programsorozat a virágkocsik esti levonulásával, tűzijátékkal, illetve utcabállal fejeződik be Debrecenben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik