Belföld

Teljes útzár lesz a Kossuth-hídon

Tavaly 84 milliót, idén 120 millió forintot költ a város útkezelő szervezete az 1928-ban épült átjáróra.

Javában tart a 85 éves híd felújításának második üteme, melyet a Révfalu és belváros között ingázók is jól érzékelnek, hiszen jelenleg egy sávon halad a forgalom, egy ideiglenesen telepített jelzőlámpa segítségével.

Egy jogi szabályozás értelmében 10 évente egy komolyabb vizsgálatot kell elvégezni a hidakon, ami természetesen Győrben is megtörtént, a leírás alapján pedig lépésről-lépésre halad a renoválás. 2012-ben szélesítették a kifolyási oldali konzolt, akkor épült ki a kerékpárút, a mostani felújítással a nyugati oldalt korszerűsítik. „A pályaszerkezetet és a korlátot is elbontották a szakemberek, jelenleg homokfújással a meglévő acélszerkezetet takarítják a kivitelező vállalat munkatársai. Az átalakítás július első felében kezdődött, a munkák befejezésének várható határideje szeptember 9-e” – nyilatkozta a Győr24-nek Máthé-Tóth Péter Győr Város Útkezelő Szervezetének sajtószóvivője.

Az autósok jelenleg használhatják az átjárót, augusztusban azonban néhány napra teljes útzár lesz érvényben, ami a kerékpárosokat és a gyalogosan erre közlekedőket továbbra sem érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik