Belföld

Reng az OTP – a kisegér csatája az elefánttal

OTP-bank(960x640)(1).jpg (OTP, ATM, bank)
OTP-bank(960x640)(1).jpg (OTP, ATM, bank)

Ez már háború lenne a bankvezér és a kormányfő között?

AZ OTP hétfőn reggel tovább zuhant, nem csökkent a napok óta tartó eladói nyomás a bankpapír piacán. A részvény hétfőn több mint 4,5 százalékot esett, így 4000 forint közelébe került az árfolyam. Csányi Sándor újabb részvényeladásai sem segítettek, hiszen egyre inkább azt jelezhetik a piac felé, hogy az elnök-vezérigazgató kiszáll a bankból. A bank kevesebb mint 4 nap leforgása alatt értékének 20 százalékát elveszítette.

Újabb részvényeket értékesített az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának minősített befolyása alatt álló Bonitás 2002 Zrt. – tudatta a BÉT. Az OTP korábban az eladást azzal magyarázta, hogy Csányi Sándor agrárérdekeltségei fejlesztésére fordítja a pénzt. Ugyanakkor piaci szereplők ezt részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi Sándor részvényeladását.

A Magyar Nemzet Online vasárnap azt írta, hogy értesülése szerint Csányi Sándor komoly szívműtéten esett át februárban, emiatt visszavonul. Az OTP ezt cáfolta, a tájékoztatás szerint Csányi Sándor nem fontolgatja távozását a bank éléről.


Fotó: Neményi Márton

A Népszavának Zdeborsky György közgazdász azt mondta, a háború nem most tört ki, hanem már akkor, amikor a kormány elkezdte “büntetni” a bankokat, amelyek nélkül pedig nincs növekedés. A volt bankár immár éleslövészetként jellemezte a viszonyt, amely tovább romolhat az újabb devizahiteles mentőcsomaggal.

Egy neve elhallgatását kérő szakember logikusnak nevezte a Csányi Sándor ellen indított háborút, hiszen a kormányfő a takarékszövetkezetek lenyúlása után nem engedheti meg, hogy egy erős “magyar” OTP legyen. Ha megvalósul a legújabb devizahiteles mentőcsomag, az lenullázhatja az OTP nyereségét, irreális OTP-részvényár alakulhat ki a tőzsdén.

A magyar bankok saját forrásból már nem tudnak hitelezni, mert Orbán lehetetlen helyzetbe hozza őket, majd a kormány a jegybankon keresztül ad pénzt, hogy abból helyezzenek ki a bankok. Ez abszurd helyzet, mert így kormányfüggővé teszik a hitelezést is – mondta. A pénzügyi szakértő hozzátette, Csányi nem fogja harc nélkül átadni Orbánnak az OTP-t.

A szerdai kormányülés témája, a devizahitelesek megmentésének legújabb csomagja lesz, ami jókora riadalmat keltett befektetői és banki körökben. Az árfolyamkülönbség esetleges visszafizetése a bedőlt hitelesek számára, becslések szerint csak az OTP Banknak mintegy 215 milliárd forintos veszteséget okozhat.

Csányi Sándor korábban azt nyilatkozta, hogy ő kisegérként dübörög Orbánnal, aki az elefánt. Az OTP-vezér korábban az [origo]-nak jellemezte így kapcsolatát a miniszterelnökkel, akinek a kormánya teljesen független tőle, még akkor is, ha barátja és korábbi kollégája, Pintér Sándor a belügyminiszter.

Akkor azt mondta: ő az elmúlt 22 évet úgy élte meg az OTP-ben, hogy sokat dolgoztak egy, a térségben is sikeres bankért, amely a költségvetés rendezéséhez adófizetéssel is hozzájárul, hitelezéssel és betétgyűjtéssel segíti a gazdaság növekedését is. Nem volt más céljuk, semmilyen hatalmat nem akartak megszerezni.

Csányi Sándor azt mondta: Orbán Viktorral sok dologban azonosan gondolkodik, de van néhány dolog, amiben nem ért vele egyet. Elfogadja, hogy van egy szereposztás, amiben születnek az OTP-nek sem kedvező döntések. Van, amikor elmondhatja, de például a devizahitelek végtörlesztése kapcsán ő is a hírekből tudta meg, mi történik.

Szerinte azért nem írható le szövetségként viszonyuk a kormányfővel, mert az olyan lenne, mint amikor a viccben a kisegér az elefánttal megy a hídon. Ő, mint egy egyszerű bankelnök nem egyenrangú partnere a miniszterelnöknek, aki „olyan hatalmi eszközökkel rendelkezik”, amelyeket az ő lehetőségei meg sem közelítenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik