Belföld

Újra táncolnak Orbán lányai

Visszakerült a YouTube-ra a videó, amelyen a kormányfő lányai táncolnak két férfival a Balaton Soundon. A videómegosztó szerint a felvétel nem ütközik a Google közösségi irányelveibe.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 444.hu megörökítette, ahogy Orbán Ráhel és Orbán Sára “szendvicsben” táncol két férfival a Balaton Sound fesztiválon. A felvétel néhány óra után eltávolították a videómegosztó portálról, mert – az indoklás szerint – „megsértette a YouTube zaklató, sértő vagy fenyegető tartalmak tiltására vonatkozó irányelveit”.

(A videóból azóta született egy átdolgozás Barackfa-dal változatban, itt megnézheti, és egy anim gif is, amit itt ér el!)

A 444 egyébként nem érti, mivel sértették meg a YouTube irányelveit. Szerintük mindenki – aki kilátogat egy több tízezres rendezvényre – számíthat arra, hogy a sajtó megjelent képviselői megörökítik képmásukat. Ez alól a mindenkori miniszterelnök lányai sem képeznek kivételt – írják. Hozzáteszik: Orbán Viktor sokszor szerepelt a sajtóban gyermekeivel, ő maga a felelős azért, hogy Sára és és Ráhel arca az egész ország előtt ismert lett.

Jogszerű volt?

Keserű Imre, a Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar végzős, jogász szakos hallgatója szerint viszont jogszerűen távolíthatták el az Orbán-lányok táncolós videóját. „A jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvünkben található meg a személyhez fűződő jogainknak a védelme. (…) A vonatkozó szakasz értelmében a ‘képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges'” – írja blogjában az egyetemista.

Kiemeli: az egyik Orbán-lány „a kamera/mobiltelefon eltakarásával (kvázi ráutaló magatartásként) jelezte, hogy nem kívánja, hogy őt videóra vegyék, vagyis nem járul hozzá sem a készítéséhez, és ezzel együtt a nyilvánosságra hozatalhoz sem.

„Álláspontom szerint azzal, hogy a lányok a miniszterelnök lányai, még abból automatikusan nem következik az, hogy közszereplők lennének, még akkor sem, ha a miniszterelnök lányaival mutatkozott már a sajtó előtt akár nyilvános, akár nem nyilvános eseményen” – részletezte a blogger.

UPDATE!

A videómegosztó tulajdonosa, a Google szerint a felvétel nem ütközik a YouTube közösségi irányelveibe, így visszatették azt. A cég kommunikációs menedzsere azt mondta a Hír24-nek, olyan óriási mennyiségű videó kerül fel naponta az oldalra, hogy előfordulhatnak ilyen hibák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik