Belföld

Villanyra, de akár tanyatóra is lehet pályázni

Augusztus 7-ig lehet pályázatokat benyújtani az idei tanyafejlesztési programban. Vásárhely és környéke kiemelten tanyás terület, ezért ennek részleteiről tartott tájékoztatót Benkő Zsolt települési képviselő csütörtökön a Városházán.

2011-ben indult, majd tavaly és idén is meghirdetésre került a tanyafejlesztési program, mely idén új lehetőségekkel is bővült. A Vidékfejlesztési Minisztérium erre az évre 1.2 milliárd forintot különített el az érintett önkormányzatok, kistérségek és nem utolsó sorban a tanya tulajdonosok részére.

A pályázat 4 célterültre fogalmaz meg fejlesztéseket. Az elsőben több mint 880 millió forint áll rendelkezésre, település és térségi fejlesztésekre nyílik lehetőség. Ebben önkormányzatok indulhatnak 90 %-os támogatottság mellett. Itt a legfontosabb cél a tanyai termékek piacra jutásának fejlesztése, versenyképességének növelése lehet.

A második célterültben a meglévő tanyagazdaságok fejlesztésére lehet pályázni 220 millió forint összértékben. A tanyatulajdonosok 7500 euróra pályázhatnak, lakóépület felújítására, gépek, állatállomány vásárlására, ivó és szennyvízkezelésre, vagyonbiztonságra, valamint idén új elemként tanyató kialakítására.

A harmadik terület az előzőhöz hasonló, de új tanyagazdaságok indítását célozza, hasonló célokkal, de kevesebb keretösszeggel, míg a negyedik terület az árammal nem rendelkező tanyák villamosítását segíti.

A pályázatnak feltételei is vannak őstermelői oldalról. Életvitelszerű tanyai életet, mezőgazdasági termelői tevékenységet, a mezőgazdaságból befolyó jövedelemként évi átlag 8 millió forintnál kevesebbet összeget kell igazolni.

A harmadik célterületre olyanok is pályázhatnak akik eddig nem folytattak mezőgazdasági tevékenységet, de vállalniuk kell, hogy legalább 3 évig a tanyán fognak élni. Az idei pályázat kiemelten támogatja a fiatal gazdákat, nekik 90 %-os a támogatási intenzitás, míg 40 év feletti pályázók esetén 75 %-os.

Az augusztus 7-i határidőig elektronikusan a nakvi.hu oldalon kell benyújtani elektronikusan, majd azt követően 3 napon belül papíralapon is. A pozitív elbírálás esetén 2014 április 30-ig kell a fejlesztéseket végrehajtani. A pályázattal kapcsolatban segítséget lehet kérni Vásárhelyen a Polgármesteri Hivatal földszint 13-as pályázati tanácsadó irodában – tette hozzá Benkő Zsolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik