Belföld

Balhé az állami párválasztón

Szabad egy táncra (párválasztó buli, )
Szabad egy táncra (párválasztó buli, )

Biztonságiak tartottak távol egy tiltakozó csoportot a budapesti táncos párválasztó mulatságtól. Majd mégis beengedték őket.

Kapcsolódó cikkek

“Hello, XY vagyok, keresek földbirtokost, vagy trafiktulajdonost”. Ilyen, és ehhez hasonló kitűzőkkel érkezett egy csoport a budapesti Nemzeti Táncszínházban tartott, a fiatalok párválasztását segítő táncos eseményre. Bejutniuk azonban nem sikerült, mert a biztonságiak megakadályozták őket ebben – közölte a helyszínen járt tudósítónk.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: kummer János

A “Szabad egy táncra?” néven megrendezett eseményre egyébként alig százan mentek el, azok nagy része is nyugdíjas és gyerek volt. A legnagyobb csoportot – tudósítónk becslése szerint a résztvevők harmadát – a sajtó munkatársai alkották.

Az állami párválasztóról – amelyre tízmillió forintot költött el a kormány az adófizetők pénzéből, és amelynek Facebook-oldalát eltüntették, miután a kommentelők szétoltották az eseményt – később hosszabban is beszámolunk.

(Frissítés, 19:37)

Tudósítónk jelentette, hogy a szervezők – miután a sajtó képviselői megrohanták őket, hogy miért nem mehetnek be a résztvevők kitűzővel – úgy döntöttek, mégis beengedik a csoportot. Információink szerint hamarosan egy újabb csoport érkezik, 15 pár, és a lányok a lányokkal, fiúk a fiúkkal fognak táncolni, annak apropóján, hogy Soltész Miklós közölte, melegek is jöhetnek.

(Frissítés, 19:45)

Melegzászlóval bevonult a csoport. A szervezők megpróbálták kirakni őket, egyiküket fellökték, végül hagyták, hogy táncoljanak. A közönség soraibol a “hülye buzik” is felcsendult. A hangulat feszült.

(Frissítés, 20:00)

Érezhetően nem tetszik a párválasztóra érkezett közönségnek a melegek tánca – közölte tudósítónk. A műsorvezető kérdésére, hogy akarják-e nézni a táncolásukat, vagy inkább azt szeretnék, hogy üljenek le, a közönség a leülés mellett szavazott. “Üljenek le” – skandálták.

(Lezárás, 20:45)

A kedélyek ezután lenyugodtak, tudósítónk elhagyta a helyszínt. Részletes tudósításunkat az eseményről holnap reggel olvashatják majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik