Belföld

Ahol mindig gyermeknap van

Boldog gyerekek (gyerekek, boldogság, )
Boldog gyerekek (gyerekek, boldogság, )

Egyszerű a titok: szeretet, elfogadás. 20 év alatt 21 állami gondozásban élő gyermek nevelését vállalta Bodorné Jutka.

Én egyke voltam –meséli Édi (így szólítják a gyerekek)- de a családunkban az unokatestvérekkel szinte állandóan együtt voltunk, s egészen ükapámig visszamenőleg, még a dorozsmai nagyszüleim is neveltek állami gondozott gyermekeket. A férjemmel nekünk van két gyermekünk, s velünk élt édesanyám is. Amikor ő meghalt, valahogy kiürült a ház, akkor leültünk, s megbeszéltük a családdal, hogy befogadunk néhány gyermeket. A férjemék hárman voltak, az sem számít igazán nagycsaládnak, de amikor összeházasodtunk, megbeszéltük, hogy rengeteg gyerkőcöt szeretnénk, hát ez nem jött össze – meséli az örökké mosolygó asszony.

Öt gyerek egyszerre

Január 28-a volt – percre pontosan emlékszik Bodorné – egy hármas és egy kettes testvérpár került hozzánk. Mindegyik pici volt, 3 és 5 évesek voltak. Nem volt átmenet, egyszerre szerettem meg őket. Öt kiló kenyér, öt liter tej és a többi. Soha nem számoltam. Az első „alomnál”hat hét elteltével már mehettünk vendégségbe. Ennyi idő kellett az összeszokásig. Az én édes gyermekeim is segítettek, ők is ezt akarták. Egyikőjük 17, a másik 13. A férjem is tette a maga dolgát, ha így nézzük, négyen voltunk az öt gyerekre.

Túlcsordultam

Mindig tele voltam szeretettel, erre szokták mondani, hogy túlcsordult. Muszáj volt adnom. Ez a szeretet mindenben segít. Az elfogadásban, a megértésben. Nagyon fontos, hogy a vérszerinti szülőket nem szabad elítélni, őket is szeretni kell, s ezt a gyerekek megérzik és hálásak érte. Ha valamiért nem jön össze a vérszerinti szülővel való találkozó, akkor segíteni kell a gyereknek, mert egyébként megszakad a szíve. Ha látja, hogy segítünk, hogy mi is azt akarjuk, amit ő, visszakerülni az édesanyához, akkor mindig együtt fog működni. Akkor is így kell cselekedni, ha mást gondolunk belül. Nekik mindig az édes szülők a legfontosabbak, főként, míg kicsik.

Szabályok

Volt olyan is – folytatja Jutka – hogy kamasz jött hozzánk krízis helyzetbe került családból. Nem volt könnyű, de mégis ment a dolog. Az egyik legfontosabb dolog, hogy tiszta és érthető helyzetet teremtsünk. A gyermeknek mindig kell tudnia, hogy mire számíthat biztonsággal, hogy mi lesz holnap és holnapután. Leültünk az asztalhoz, s ezeket mindig megbeszéltük. A szeretet mellett a biztonság, a kiszámíthatóság nagyon fontos minden gyermek számára, nem csak azoknak, akik kikerülnek vérszerinti családjukból.

Sikerek és kudarcok?

Az elsőként hozzánk került hármas testvérpár két év után visszakerült a vérszerinti családba, épphogy kivettük a pelenkából őket. Hogy hiányoznak-e? – kicsit elbizonytalanodik az asszony – nem tudom, remélem, jó helyen vannak. Nem mindig tudjuk figyelemmel kísérni, hogy mi történik velük – folytatja – hiszen sok szülő később, amikor kievickéltek a bajból, szégyelli, hogy valaha megbicsaklott a család, hogy krízisbe jutottak. Volt olyan is, hogy idekerült egy 17 éves fiú, nagyon dühös volt. Már nevelőszülőktől került ide, nem jöttek ki egymással. Mi mindent elkövettünk, segítettünk neki abban, hogy odakerüljön a nagynénjéhez, ahova szeretett volna. Sikerült, s azóta is hálás a fiú. Nem bennünket utált, hanem a helyzetet. Többnyire két-három év után sikerült visszagondozni őket a családjukba, ezek mind sikerek. De az is siker, ha huzamosabb ideig együtt maradhatunk. Most is van egy leányzó, aki 8 hónaposan jött hozzánk, s ma is velünk él, 16 éves. Ez is siker. Nem emlékszem kudarcokra, mert melyik lenne ezek közül kudarc? Atikám azt mondja az egyik nap: ha nagy leszek, nekem is ilyen nagy családom lesz. Ez siker.

Korszakváltás

1997 – ben módosították a gyermekvédelmi törvényt, azt megelőzően, bármilyen hihetetlen, 100 évig nem nyúltak a nevelő intézetekben élő gyermekek életét szabályozó törvényekhez. A 16 évvel ezelőtti módosításokat is túlhaladták mára a magyarországi szakemberek. A jelenlegi kezdeményezések, jogszabály módosítások ismét egy újabb korszakot jelölnek. Ma az állami gondoskodás alá vett gyermekek jelentős hányada is családban nevelkedik. 2014 –től az újonnan ellátásba bekerülő 12 év alatti gyermekek nem kerülhetnek intézményekbe, családot kell számukra biztosítani. A tavaly elindított Nevelőszülő kerestetik akcióra több mint ezren jelentkeztek, jó, ha a fele tud fogadni majd gyermekeket – mondta Kothenz János, az Ágota Alapítvány elnöke, a csongrád megyei gyermekvédelem szakmai irányítója. Ma 215000 állami gondoskodásban élő gyermek van Magyarországon, 8000 körüli a 12 év alattiak száma, ezek fele él ma családban. Karácsonykor már – remélem – jóval kevesebben leszünk a fenyőfa alatt. Többen állhatnak majd privát karácsonyfa előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik