Belföld

Hódmezővásárhelyig nyúlnak a Portik-ügy szálai

Hodmezovasarhely-varoshaza(1)(960x640)(2).jpg (Hódmezővásárhely, városháza)
Hodmezovasarhely-varoshaza(1)(960x640)(2).jpg (Hódmezővásárhely, városháza)

Közleményben cáfolta Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője vasárnap, hogy az önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere kapcsolatban állt volna Portik Tamással.

Korsós Ágnes az MSZP szombati közlésére reagált, amely szerint Lázár János volt hódmezővásárhelyi államtitkár “szoros kapcsolatban áll” azokkal a – csalás gyanúja miatt őrizetbe vett – cégvezetőkkel, akik a Portik Tamás családi érdekeltségébe tartozó egyik kft.-t irányítják.

Hódmezővásárhely “sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem állt soha, semmilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban Portik Tamással, vagy az általa fémjelzett alvilági körökkel” – írta közleményében Korsós Ágnes. 
A címzetes főjegyző szerint pontatlan és valótlan információk jelentek meg a sajtóban a város önkormányzata és a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. közötti együttműködésről.

A város egy használaton kívüli, üresen álló, volt iskolaépületet adott el a cégnek 2007 novemberében. A kft. a vállalt munkahely-teremtési és fizetési kötelezettségeknek eleget tett, a szerződésnek megfelelően a vételárat részletekben, internetes hirdetésekből fedezve fizette meg az önkormányzatnak – írta.

Ugyanakkor az ingatlan felújítására vonatkozó vállalását többszöri haladék ellenére sem teljesítette, ezért a szerződést a közgyűlés a 2012. október 19-ei ülésen megszüntette. A kft.-t kötelezték a vételár maradék részének megfizetésére, amit a cég egyösszegű készpénzfizetéssel teljesített  – közölte Korsós Ágnes.

Hódmezővásárhely önkormányzata csak a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft.-vel állt szerződéses kapcsoltban, sem a sajtóban emlegetett General Media Sales House Kft.-vel, sem a General Media Publishing Kft.-vel, vagy a Galamb 4 Kft.-vel a városnak soha, semmilyen kapcsolata nem volt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik