Belföld

Gyurcsány a Gyurcsány-filmről

Gyurcsany-Ferenc(210x140)(1).jpg (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsany-Ferenc(210x140)(1).jpg (Gyurcsány Ferenc)

A volt kormányfő szerint a film a jobboldali szavazókat akarja „megetetni”, de ennél ők is többet érdemelnek.

Hamarosan mozikba kerül a 2006-os eseményeket bemutató „Elment az öszöd” című film. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a jelenlegi kormány régóta börtönben akarja látni, de eddig ez nem sikerült nekik. Most azzal vigasztalják magukat, hogy csinálnak erről egy filmet az adófizetők pénzéből – magyarázta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, aki szerint a film a jobboldali szavazókat akarja „megetetni”, de ennél ők is többet érdemelnek. A filmet a rendező tervei szerint országszerte játszani fogják a mozik, Budapesten egyebek mellett az Urániában nézhetik meg az érdeklődők.

Gyurcsány szerint a pártok ott tartanak, ahol egy éve, senki sem tudta változtatni a pozícióját, a választóknak elegük van a politikusokból. A közvélemény-kutatásokra nem feltétlenül lehet támaszkodni, mert Magyarországon jelenleg nem szabad a véleménynyilvánítás, az emberek nem merik megmondani, igazából kire szavaznának. Az ellenzéki összefogásról azt mondta: már itt lenne az ideje, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon megállapodjon. Mindketten felkészültek és magabiztosak, de nagy a felelősségük is, hogy megegyezzenek, már nem lehet sokat vacillálni.

(Bajnai Gordon „Javaslat a jó együttműködés menetrendjére” című írásában pénteken azt indítványozta, hogy az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (E14–PM) választási szövetség a tavaszi parlamenti ülésszak után – például június 16-án, Nagy Imre 1989-es újratemetésének évfordulóján – kezdje meg a tárgyalást az MSZP-vel. (Nagy Imre és társai újratemetésén mondott beszédével szerzett országos ismertséget annak idején Orbán Viktor.) Bajnai Gordon szerint ez elvezethet oda, hogy fél év múlva, október 23-án a két szervezet már minden kérdést lezárva együtt ünnepeljen, és „korszakváltó szövetségbe” hívja a választókat.)

Az ellenzéki pártok egy Alternatív Nemzeti Választási Bizottság felállításában is megállapodtak, amire azért van szükség, mert a Fidesz megteremtette a választási csalás lehetőségét, a határon túliak levélben történő szavazásával, az alternatív bizottság pedig ezt felügyelné. A DK elnöke közölte: nincs rendben, hogy olyanok dönthetnek az ország sorsáról, akik nem viselik döntéseik következményét.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt mondta: lehet, hogy szeretik az emberek, de mérhetetlenül igazságtalan. Én és Orbán Viktor is jómódúak vagyunk, nagy házban élünk, évente több tízezer forintot spórolunk a rezsicsökkentéssel, de ez nem nekünk járna – fogalmazott. Gyurcsány Ferenc hozzátette: akik viszont igazán rászorulnának, évente mindössze 150 forintot spórolnak. A DK elnöke szerint nincs ingyen ebéd, előbb-utóbb ennek az árát ki kell fizetnie az embereknek.

Közben Fónagy János bejelentette, hogy júniustól 10 százalékkal olcsóbb lesz a PB-gáz, a kormány ugyanis elkötelezett a rezsicsökkentés folyamatának továbbvitele mellett. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára azt mondta: kidolgozta és hamarosan életbe lépteti a földgáz- és áramszolgáltatók piaci erőfölényének mérséklését, a lakossági fogyasztók védelmét szolgáló részletszabályokat. A rendeleti előírásoknak köszönhetően kevesebb kiadással és ügyintézéssel járnak majd az energiafelhasználáshoz kapcsolódó egyes eljárások. Fónagy János az MTI kérdésére elmondta: a mostani félév végére felülvizsgálják a víz- és csatornadíjakat, a kommunálishulladék-szállítás és a kéményseprési díjakat is. Ezek várhatóan szintén csökkennek majd, legkevesebb 10 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik