Belföld

Kezdődik a tizedik Egyetemi Tavasz programsorozata Szegeden

szegedi-tudomanyegyetem(210x140)(1).jpg (szeged, egyetem, )
szegedi-tudomanyegyetem(210x140)(1).jpg (szeged, egyetem, )

A húsz éve indult kommunikáció szakos képzésen végzett hallgatók vizsgafilmjeinek vetítésével kezdődik meg kedden a X. Egyetemi Tavasz május végégig tartó programja Szegeden.

A következő hetekben 45 helyszínen csaknem kétszáz program közül válogathat a közönség, a rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára – mondta el Tajti Gabriella, a fesztivált immár tizedik alkalommal megszervező Szegedi Tudományegyetem kulturális irodájának vezetője.

A fesztivál műsorán tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szórakoztató programok, kari napok, konferenciák szerepelnek, szinte minden, ami a szorosan vett oktatáson, kutatáson kívül az egyetemen történik, és érdekes lehet a közönség számára -közölte a szakember.

A programsorozat hivatalos megnyitóját április 15-én rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában. Ezen az estén egy másik fotókiállítás is nyílik, az universitas alkalmazott fotográfus képzésének hallgatói mutatják be legjobb alkotásaikat az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában.

Számos koncert is várja az érdeklőket: fellép az Egyetemi Tavaszon a Tóth Bagi Csaba Trió, a Rambling Blues Trió, a Meszecsinka Duó, a Blaho Attila Trió, a mesés keletről hoz zenei csemegéket Smyrna zenekar és koncertezik a Universitas Szimfonikus Zenekar is.

Változatos az irodalmi programok sora is: bemutatkozik Busch Péter, a 2012-ben kiírt első magyar bűnregényíró versenyen győztes Boszorkánypöröly című krimi szerzője, slam poetry műhelyt rendeznek Závada Péterrel és Simon Marcival, s bemutatják Krasznahorkai László Megy a világ című könyvét is. Gálaműsorral ünneplik a tízéves Szegedi Egyetemi Színházat, a hallgatók már a premier előtt láthatják Füst Milán Boldogtalanok című drámáját a Kisszínházban.
A Füvészkertben kertészeti és kertépítészeti kiállítást rendeznek, a mozgás szerelmeseit nyitott pályás Sportszombattal várják, a Bolyai Intézetben pedig április 20-án az egyetemi oktatók bebizonyítják, hogy egész napos program összeállítható a matematikáról szóló érdekes előadásokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik