Belföld

Orbán: Tudunk késsel-villával enni

orban(960x640)(2).jpg (orbán)
orban(960x640)(2).jpg (orbán)

A kormányfő szokásos pénteki rádióinterjújában árvízről, Matolcsy-csomagról, rezsicsökkentésről, E.ON-vásárlásról és Brüsszelről beszélt.

A miniszterelnök naponta kér tájékoztatást a belügyminisztertől az árvízi helyzetről, a dolog most jól néz ki, de „aki egyszer forró tejjel megégette a száját, a hideg vizet is fújva issza” – fogalmazott a közrádió reggeli műsorában. (Az nem derült ki, hogy Orbán Viktor a hókáoszra vagy a korábbi árvizekre gondolt-e.) Senki sem tudhatja, holnap esik-e eső, hó, ezért óvatosnak kell lenni, de van ok az optimizmusra. A kormányfő egyértelművé tette, hogy az árvízi védekezés nem pénzkérdés. Olyan helyzet nem fordulhat elő, hogy arra ne jusson. Most úgy érzi, ennél többet nem lehetne tenni, és az emberek biztonságban érezhetik magukat. Orbán mindig a Tiszát meg borsodi folyókat nézi. Szerinte a Tisza a legveszélyesebb folyónk.

MNB – „Tudunk késsel-villával enni”

A kormányfő Matolcsy György MNB-elnök csütörtöki bejelentésére reagálva azt mondta, hogy a jegybank eddig rossz politikát folytatott, nem tudott semmit hozzátenni a magyar gazdaság fejlődéséhez. „A világ számos helyén segítettek az embereknek, a kkv-knak a jegybankok, eközben az MNB nem tette ezt. Ha más képes volt rá, talán mi is megtehettük volna” – fogalmazott Orbán Viktor, megismételve, hogy az immár a jobbkeze által irányított  „jegybank független”, ezért nem voltak abban a helyzetben, hogy korábbi elnökét „rákényszerítsék valamire”. „Egy rossz gyakorlatot meg kell változtatni, ezzel próbálkozik az új jegybanki vezetés” – tette hozzá. A program visszafogottságáról Orbán annyit mondott, hogy „sokan kétségbe vonják, de tudunk késsel-villával enni”. A miniszterelnök szerint az egyik legfontosabb kérdés a vállalkozások hitelhez juttatása lesz, a mostani magas kamatszinttel ugyanis biztosan nem lehet a vállalkozásokat növekedési pályára állítani.

Fotó: Csibi Szilvia

A hiánytól Brüsszelig

A 2 százalékos GDP-arányos hiány ugyan mindenkit meglepett, de a 2 is sok – mondta a miniszterelnök. Józan paraszti ésszel nézve a költségvetés akkor jó, ha egyáltalán nincs hiány. Magyarország sokkal jobban teljesít, mint 2010 előtt, sikerült komoly, fegyelmezett pénzügypolitikát megvalósítani, de még mindig adósságot görgetünk magunk előtt – közölte Orbán, aki szerint Magyarországgal szemben az eljárás nem mindig tényszerű. A bankok zsebéből hiányzik néhány forint, ezért dühösek, és mindent megtesznek, hogy az országot rászorítsák a bankadó csökkentésére és a rezsicsökkentés visszavonására. Ezt nemzetközi cégek ma már szemérmetlenül megteszik, kérdés, mennyire tudják Brüsszelt meggyőzni.

Az Európai Parlament nem európai

A kormányfő készül az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó napjára, ahol – véleménye szerint – a tények senkit nem zavartak, mert nem egy európai hely, vastag nyakkal ordibálnak a baloldali képviselők, akik nyilvánvalóan nem ismerik a magyar helyzetet, és csak egy dolog biztos, az, hogy valamiért gyűlölnek bennünket – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Magyarország nem bízhat abban, hogy Brüsszel csak a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében. Mint mondta: az EU-ban a Magyarországgal szembeni bánásmód nem mindig méltányos. Magyarország ellenfelei mindent megtesznek azért, hogy a kabinet csökkentse a bankadót és vonja vissza a rezsicsökkentést. „Megnézzük, hogy Brüsszelt mennyire fertőzi meg ez a gondolkodásmód” – fogalmazott Orbán Viktor.

Az E.ON-kamra kulcsa

Az E.ON gázcégének megvásárlására azért van szükség, hogy nálunk legyen a kamrakulcs – fogalmazott Orbán Viktor. Ha van saját tározónk, sok gázt tárolhatunk, biztonságban vagyunk, nem a kitermelőktől függ, jut-e gáz a családokhoz, vállalkozásokhoz – magyarázta a kormányfő. A kormány vállalta azt, hogy kiszabadítja az országot az energiafüggőségből, így Magyarországnak lehetősége lesz máshonnan is gázt beszerezni – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint most az E.ON és egy másik tározó megvételével 7 milliárd köbméternyi gáz betározása lehetséges. Mint mondta: a paksi atomerőmű bővítése és az E.ON-ügylet két külön dolog, nincs összefüggés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik