Belföld

Sok baj van az üvegvisszaváltással

sorosuveg(210x140)(1).jpg (alkohol, sör)
sorosuveg(210x140)(1).jpg (alkohol, sör)

Gyakran nem működnek, vagy nem ismerik fel, ezért nehezen váltják vissza az üvegeket a szupermarketek automatái - írta a Népszava olvasói panaszokra hivatkozva. A fogyasztóvédelmi hatóság szerint viszont a korábbiaknál kevesebb az üvegvisszaváltással kapcsolatos fogyasztói bejelentés.

Szabályellenes, ha arra hivatkozva nem adják át az üres üvegek betéti díját a vevőnek, hogy az adott terméket nem a boltjukban vette. Ha betétdíjas az üveg, minden esetben kötelesek beváltani, mint a betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló törvény 2005 óta előírja – mondta a lapnak Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.

Jogsértés esetén szakemberek azt javasolják, a vásárló még a tranzakció után kérje a vásárlók könyvét. Panaszára 30 napon belül válaszolnak, és ha nem fogadja el, az NFH-hoz fordulhat.

A lap idézi a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének korábbi közlését, amely azt is pontosította: visszaváltó automatát az előírások szerint legalább 200 négyzetméter alapterületű üzletben helyeznek ki, és ha a gép nem működik, az eladó helyben köteles biztosítani a kármentes visszaváltást, de legalábbis a tájékoztatást, hogy az hol lehetséges.

A fogyasztóvédelem legutóbbi – 2010-es – vizsgálata során jogsértést tapasztaltak minden ötödik üvegnél, amelyet vissza akartak váltani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik