Belföld

Jogerős ítélet a Klubrádió ügyében

klubradio(210x140)(3).jpg (klubrádió, 95.8, frekvencia, )
klubradio(210x140)(3).jpg (klubrádió, 95.8, frekvencia, )

A bíróság hatályon kívül helyezte a médiatanács korábbi határozatát, és egyúttal új eljárásra kötelezte a hatóságot.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozatát, amelyet tavaly decemberben hozott a testület a Klubrádió által használt, fővárosi 95,3 MHz-es frekvenciapályázatával kapcsolatban.

A médiatanács decemberben visszavonta azt a korábbi határozatát, amely szerint eredményesen zárult a pályázat, a Klubrádió ezt támadta meg. A döntés ellen már nem lehet fellebbezni. A bíróság az indoklásában kifogásolta, hogy a médiatanács még nem hozott egyértelmű döntést a pályázati eljárás végeredményéről.

A médiatanácsnak a bíróság szerint arra sem lett volna lehetősége, hogy visszavonja korábbi határozatát a pályázat érvényességéről, tekintettel a korábbi bírósági döntésre és arra, hogy első, érdemi határozatát egyszer már módosította. Az indoklás szerint az olyan hatósági gyakorlat, amely a döntés szorosan összefüggő rendelkezéseit külön-külön vizsgálná, a hatóság saját hatáskörben történő hivatalbóli döntés-felülvizsgálati jogosultságát parttalanná tenné.

A bíróság a Klubrádió érveléséből részben alaposnak tartotta azt is, hogy a hatóság ilyen eljárása már egyes alaptörvényi rendelkezések sérelmére is vezethet.

Klubrádió: győztest kell hirdetni

Győztest kell hirdetni a budapesti 95,3 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán, méghozzá az egyedüliként versenyben maradó Klubrádiót – így értékelte a csatorna vezetése a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíráság ítéletét.

Arató András vezérigazgató újságíróknak azt mondta: a Klubrádió nemcsak másodikként végzett a még 2011-ben kiírt pályázaton, de immár egyedüliként áll versenyben, mivel a többi pályázót vagy a bíróság zárta ki, vagy a médiahatóság.

A vezérigazgató szerint a Klubrádió nyertessé nyilvánításának kötelezettsége már az ügyben hozott első, 2012. márciusi bírósági döntésből is következett. Hozzátette: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azonban ezt nem hajtotta végre, hanem a pályázat üres hátoldalain hiányolta a rádió cégszerű aláírását.

Arató András közölte azt is: olyan megoldást várna a médiatanácstól, amely a többi budapesti, nem zenei rádióhoz hasonlóan ingyenes frekvenciahasználatot biztosít a Klubrádiónak.

Stock Richárd, a rádió jogi képviselője hangsúlyozta: a döntés értelmében a pályázat továbbra is érvényes, a bíróság pedig most arra kötelezte a médiatanácsot, hogy hirdessen nyertest.

Újra kezdődik a rádió kálváriája?

A Médiatanács úgy értelmezi az ítéletet, hogy a Budapest 95,3 MHz frekvencia hasznosítására új eljárást kell indítani, de az új határozatig – hasonlóan a jogvita kialakulása óta eltelt időszakhoz – a Klubrádió továbbra is folyamatosan sugározhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik