Belföld

Matolcsynak mennie kell!

matolcsy (matolcsy)
matolcsy (matolcsy)

Ezt állítja az MSZP, amely szerint mindössze két hetet élt a 2013-as költségvetés.

Tukacs István, a szocialista párt országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt napokban olyan dolgokra derült fény, amelyek azt jelzik, hogy a büdzsé már most korrekcióra szorul, és mintegy négyszázmilliárdos kieséssel lehet számolni. Kérdésessé vált például az útdíjtender ügye, ami miatt idén biztosan nem lehet útdíjból 75 milliárdot beszedni.


Tukacs István Fotó: MTI / Földi Imre

Emellett bizonytalan a kiskereskedelem pénztárgépeinek ellenőrzéséből remélt többletjövedelem, és nem valószínű az sem, hogy 0,9 százalékos lesz a gazdasági növekedés, így kevesebb áfa, illeték folyik be a költségvetésbe. Az adatok azt jelzik, hogy a kormány gazdasági és költségvetési politikája 2013-ban két hét alatt vereséget szenvedett, ezért Matolcsynak György szakminiszternek mennie kell, bár erre – tette hozzá – nem látnak reális lehetőséget.

A politikus szerint a sorozatos politikai vereségek késztették arra a Fideszt, hogy elterelő hadműveletekbe kezdjen, olyan „álügyeket” kreáljon, amelyek elfedik a valóságos problémákat. Az ilyen „gumicsontok” közé sorolta a 13. havi nyugdíj „rejtélyes kiszivárgását”, a svájci bankszámlákon lévő magyar pénzek megadóztatásának ötletét és a rezsidíjcsökkentést is.

Tukacs a nyugdíjakkal kapcsolatban hangsúlyozta: a kormány és a Fidesz–KDNP nincs olyan helyzetben, hogy a 13. havi nyugdíjjal most vagy a közeljövőben foglalkozhasson, mert ezt nem engedi meg a költségvetés állapota. Közölte: a „verbális népboldogításnak” ezt a formáját az MSZP mélységesen elítéli.

A svájci bankszámlák megadóztatásának kormányzati ötletét Tukacs István abszurdnak és groteszknek minősítette, szerinte ebben az esetben a kormány „dobbal akar verebet fogni”. Kijelentette: az MSZP szerint az adózatlan jövedelmet a keletkezés helyénél kell adóztatni, nem pedig utólag ötleteket gyártva.

Az MSZP-s politikus a „népboldogítás egyik legnagyobb balfogásának” a rezsidíjcsökkentést tartja, mert véleménye szerint ezt a szolgáltatókkal és a vállalkozásokkal fizettetik meg, de közvetve a lakosság is megfizeti majd, csak máshol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik