Belföld

Elengedték az előállított három diákot

A rendőrség csütörtökre virradóra elengedte mind a három, a diáktüntetéssel kapcsolatban előállított diákot a IV. kerületi rendőrkapitányságról.

Az MTI értesülése szerint a három előállított diák közül az egyik fiatalkorú. A két kiengedett nagykorú diák az V. kerületi Rendőrkapitányság elé ment, társaik egy kis csoportja ugyanis itt várt szabadulásukra.

A BRFK a Police.hu honlapon közzétett tájékoztatása szerint a szabálysértési hatóság gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt figyelmeztetésben részesítette a Budapest V., Széchenyi Lánchíd hídszerkezetéről illetve a Budapest V., Széchenyi Lánchíd pesti hídfőjétől 2012. december 19-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságára előállított három fiatalembert.

A meghallgatása során egy 17 éves budapesti lakos, a 23 éves T. János ófalui lakos és a 25 éves B. Richárd debreceni lakos nem ismerte el a szabálysértés elkövetését.

Az előállítottak ruházatának átvizsgálásakor a 17 éves fiatalembernél egy darab, B. Richárdnál két darab kést talált, majd foglalt le a rendőrség a közlés szerint, ellenük rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt feljelentést tesz a bíróságon.

A szabálysértési határozatok átvételét követően a három fiatalember 2012. december 20-án 1 óra 55 perckor elhagyta a rendőrkapitányság épületét – közölte a BRFK.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik