Belföld

Leányvásár-casting sztárszínészekkel

Castingot tartott hétfőn BudapestenGothár Péter a 2013-as Dóm téri nyitóprodukció, a Leányvásár operett szerepeire. A reménybeli szereplők lelkesek: a válogatás év elején folytatódik.

Gothár Péter rendező, Silló István zenei vezető és Kesselyák Gergely a szegedi szabadtéri művészeti vezetője több színészt, énekest is meghallgatott tegnap a Nemzeti Színházban. Olyan potenciális szereplőket hívtak be a castingra, akikről úgy gondolták, a leginkább alkalmasak a szerepekre és szívesen dolgoznának velük a jövő nyári Dóm téri nyitóprodukció, a Leányvásár színpadra állítása során.

Az alkotók azt igyekeztek figyelni – bár kivétel nélkül ismerték a résztvevőket –, hogy hangilag megfelelnek-e a koncepcióban elképzelt karaktereknek, illetve hogy a leendő végleges szereposztásban ki kinek tud párja lenni, hogyan férnek meg egymás mellett a különböző személyiségek. Az ország vezető színművészeit hívták be a castingokra. Az első fordulóban meghallgatták többek között Ujlaki Dénest, Szabó Kimmel Tamást, Rálik Szilviát, Bordás Barbarát, Kocsis Gergőt.

Az újév második napján már folytatódik is a nagyüzem, hiszen Gothárék ismét gőzerővel keresik majd a karakterek megformálóit. Január 2-án többek között Keresztes Tamásra, Mácsai Pálra, Nagy Ervinre, Fullajtár Andreára, Mészáros Mátéra számítanak a castingon. Hogy kik jutottak át a rostán, azt a februári, szereposztásokat ismertető sajtótájékoztatón jelenti be a fesztivál. Addig csak találgathatunk…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik