Belföld

Súlyosbítás: jogerős életfolytiglan fegyház a méregkeverőnek

A Szegedi Ítélőtábla mai döntése szerint a bajai férfi nem harminc, hanem negyven év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

A nagy összegű életbiztosításokért mérgező férfi áldozatai közül  volt, aki meghalt, és volt, aki csak a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy életben maradt.

A szegedi táblabíróság ma jogerősen, több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt sújtotta a legszigorúbb ítélettel Merész Róbertet, súlyosbítva ezzel az első fokú döntést. A mai jogerős ítélet szerint ugyanis a méregkeverő legkorábban nem harminc, hanem negyven év fegyház letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet indoklásában elhangzott: a megismételt eljárás során hét szakértő egybehangzó, egymást végső soron erősítő véleményt adott arról, hogy az egyik áldozat halálának közvetlen oka a mérgezés volt. „A társadalomból való kirekesztésének minimális tartalmát a törvényszék ugyanakkor a törvényi minimumban állapította meg, ami azonban nem fejezi ki a többszörös bűnhalmazatot, illetve az emberölés háromszoros minősülését. Ezért a Szegedi Ítélőtábla e körben osztotta az ügyészség súlyosításra irányuló fellebbezését, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi tartamát negyven évre súlyosította” – hangzott el az ítélet kihirdetésekor, mely ellen nincs helye fellebbezésnek. 

A történet felidézése

A nőtlen, szakmunkásképzőt végzett méregkeverő – akivel szemben a  mostani vád tárgyát képező bűncselekmény elkövetése idején már több büntetőeljárás is folyt – nehéz anyagi helyzetben lévő ismerősökkel kockázati életbiztosítási szerződést köttetett. Eközben azzal vezette félre áldozatait, hogy az életbiztosítás megkötése után fél évvel biztosításuk befektetési életbiztosítássá alakítható, amelyre az is nagy összegű kölcsönt vehet fel, aki a BAR-listán szerepel.

A bajai férfi arra kérte áldozatait, hogy az általa megnevezett személyeket jelöljék meg kedvezményezettként, hogy tőlük aztán megszerezze a pénzeket.  A férfi az általa megjelölt hat hónapos várakozási idő letelte után az életbiztosítás összegéért megmérgezte áldozatait.

A méregkeverő 2006-ban a 21 éves Gy. Anettnek kedvenc italába csempészte egy bajai kávézóban az általa mixelt mérget, 20 millió forintos biztosításáért. Ő az, aki szerencsésen túlélte. A méregkeverő azonban ezután, hogy a pénzt mégis megszerezze, olyan okiratot hamisított, mely szerint a lány meghalt, a biztosítónál azonban lebukott.

N. Edit viszont nem volt szerencsés, ő belehalt a  „turmixba”. A férfi vele is életbiztosítást köttetett 10 millió forint értékben, míg a két kiegészítő biztosítást 5,1-5,1 millió forintban határozták meg. A nő ezen kívül egy másik biztosítónál is szerződött, 16 millió forintra.

A méregkeverő szintén 2006-ban az első alkalommal azonos módon N. Editet is megmérgezte, akit az orvosok nem tudtak megmenteni: a mérgezés után egy hónapra meghalt. Ezután a bajai férfi megpróbálta felvenni a pénzeket, de mindkét biztosító – gyanút fogva – megtagadta a kifizetést, és az egyik vizsgálatot is indított.

A méregkeverő közben megtudta, hogy a gyanús körülmények miatt N. Edit exhumálását tervezik, ezért 2007-ben saját szervezésében nekiállt kihantoltatni a nő holttestét azzal, hogy azt utána megsemmisíti. Miután többen felfigyeltek a temetőben zajló furcsa munkára, kihívták a rendőröket, akik elől a gyilkosnak előbb sikerült elmenekülnie, de aztán elkapták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik