Hétfőn este a szegedi születésű Oláh Annamari énekében gyönyörködhetnek mindazok, akik ellátogatnak az őszi szezon nyitó programjára, a Meszecsinka – bolgárul holdacska – zenekar koncertjére. Az együttes 2011-ben csaknem száz versenytársat maga mögé utasítva nyerte meg a Folkbeats tehetségkutató verseny világzenei nagydíját, idén májusban pedig megjelent első nagylemezük.
Pénteken a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata vendégszerepel Szegeden. Az Urbán András rendezte Dogs and drugs című darabban a kábítószer és a függőség, az erőszak és a családon belüli erőszak, a szexuális másság és a diszkrimináció témája jelenik meg a színpadon.
Szeptember 21-én Berger Gyula és csapata az Enter! (Windows 2012) című produkciójával mutatkozik be a Régi Zsinagógában. Az előadáson különleges élményhez juthatnak a nézők, akik számítógépes parancsok segítségével irányíthatják a táncosokat: ők komponálják a színpadi eseményeket, így a szórakoztató közös játék során bepillantást nyerhetnek a koreográfiakészítés vegykonyhájába is, és átélhetik a közös alkotás felszabadító örömét.
A programban két ősbemutató is szerepel: szeptember 18-án Hajnóczy Péter egyfelvonásosát, A herceget állítja színpadra Balog József, a Szegeden jól ismert és kedvelt Harsányi Attilával a címszerepben. Szeptember 27-én pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában mutatják be a Pass-port Európa című előadást.
A májusban, illetve a júliusi Thealter Fesztiválon komoly sikert aratott két Pass-port-produkció a multietnikus világgal, a magyar-szerb határ két oldalán élő emberek viszonyával, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával foglalkozott, míg a most következő harmadik rész megpróbálja színházi eszközökkel megfogalmazni az európaiságot, körüljárni a határokkal való behatároltság és a határ nélküliség érzését.