Belföld

Felvettek? Kedden jönnek a 2012-es ponthatárok!

egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)
egyetem (egyetemi előadó, hallgatók)

Várhatóan 2012. július 24-én, kedden este nyolc órakor válnak nyilvánossá a szeptemberben induló felsőoktatási képzések felvételi ponthatárai, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a Felvin lesznek elérhetők, illetve böngészhetők, majd okostelefonokon és a Facebookon is.

A pontszámok egy matematikai algoritmus segítségével születnek meg, amely a keretszámokat és az intézmények kapacitását, a jelentkezők összpontszámát, illetve a megjelölt képzések sorrendjét figyelembe véve számítja ki az eredményeket.

A ponthatárokról leggyorsabban

A regisztrált felhasználók az Én felvim menüpontban megtalálják az adatokat, és azt is, hogy mely általuk megjelölt szakra kerültek be. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól a hivatalos kihirdetést követően SMS-ben kapnak értesítést. Az Educatio Nonprofit Kft. fejlesztéseinek eredményeként a ponthatárok emellett böngészhetők majd okostelefonokon, illetve a Facebookon is.

A hivatalos értesítés

A besorolási döntésről – azaz, hogy melyik intézmény mely képzésére kerültek be és hová nem – az Oktatási Hivatal július 24. után minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat pedig, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola is – szintén írásban – értesíti. Ezek a levelek tartalmazzák többek közt a beiratkozással kapcsolatos információkat, valamint a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

Függetlenül attól, hány képzést jelölt meg, minden jelentkező csak egy helyre kerülhet be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol felvételi összpontszáma először éri el a megállapított ponthatárt. Ha a jelentkező összpontszáma minden jelentkezési helyén alacsonyabb, mint a megjelölt képzések ponthatárai, ebben az eljárásban nem vehető fel egyetlen szakra sem. Leghamarabb az augusztusi pótfelvételi során próbálkozhat újra.

Így születnek a ponthatárok

A ponthatárok a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal vezetőinek, szakembereinek közreműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésével születnek meg. Az Educatio Nonprofit Kft. az informatikai hátteret, a ponthatárok megállapításához használt algoritmust biztosítja.

Az algoritmus a jelentkezők összpontszáma alapján minden szakon felállít egy-egy országos rangsort. Ezt követően a legjobb teljesítményű jelentkezőktől kezdve besorolja őket az általuk első helyen választott szakra és intézménybe. Amikor egy intézmény “megtelt”, vagyis elérte a szakra felvehetők maximális létszámát, a program megállapítja a ponthatárt és a rangsorban következő, oda első helyen jelentkező diákot már a másodikként megjelölt képzésre sorolja be, majd így halad tovább. Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár – tájékoztatta a Győr24-et a felvi.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik