Belföld

A Facebook váltja a katedrát?

Balla István
Balla István

2012. 06. 29. 14:32

A digitália megjelenésével átalakult a gyerekek gondolkodásmódja, s erre az iskolának, pedagógusoknak is fel kell készülni. Az erről szóló diskurzus elindításában nagy szerepe volt a Digitális nemzedék, és a Digitális pedagógus konferenciáknak. Ezek egyik szervezőjét, Szekszárdi Júliát kérdeztük az unatkozó diákokról és a Fecebook-pedagógusokról.
Korábban a témában:

Az önök által rendezett két konferencia, és a most megjelent tanulmánykötet egy új generáció, a digitális nemzedék iskolai megjelenésének problémáit boncolgatja. Ekkora gondot okozna most a generációk közti digitális szakadék?

Itt nem csak erről van szó. Nem csak az a különbség az ifjabbak meg az idősebbek közt, hogy az egyik jobban használja a technikát, mint a másik. A kötet egyik szerzője, Gyarmathy Éva részletesen leírja, hogy a mai fiatalok idegrendszere, agyműködése, egész gondolkodásmódja változott meg. A digitália megjelenését az írásbeliség elterjedésének kulturális forradalmával állítja párhuzamba a pszichológus. Mint mondja, ilyen horderejű változás az emberi gondolkodásban akkor volt utoljára. Az idősebb generáció jelentős része azonban ezt egyelőre nem hajlandó elfogadni.

Miért gondolják, hogy nagyobb a baj, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt? Minden felnőtt generáció ismeri az „ezek a mai fiatalok” érzést…

Persze, a generációk közt mindig is volt ellentét, és a fiatalabbak mindig mások akartak lenni, mint az idősebbek. A különbség abban áll, hogy azelőtt a nemzedékek változásaiban volt egy folyamatosság. Erre utal az ismert ballagási ének egy sora is: „filiszter leszek magam is”, tehát a fiatalok többsége apáik nyomdokain haladt tovább akkor is, ha korábban lázadt, és elhatározta: ő mindent másképp fog csinálni, mint kora idősebbjei. Gondoljunk például a kicsi Szabó Magdára, akinek a Für Elise című könyvében leírtak szerint rengeteg gondja volt az iskolában, kemény konfliktusba került a tanáraival, amikor a Krisztus Pilátus előtt című festményen szereplő kiskutyáról írt fogalmazást, vagy kritizálta a cserkészindulót. Az is kiderül a könyvből,  hogy mint igen kreatív gyerek, ő is unta a tanórák jelentős részét. Azt látjuk, hogy ez a jelenség ma tömeges méreteket ölt. Szabó Magda ifjúsága idején ugyanakkor volt még elég ereje és tekintélye az írásbeliségnek, presztízse a hagyományos, hangsúlyosan a klasszikus műveltségnek ahhoz, hogy ellensúlyozza a jobb agyfélteke szárnyalását. Megtanult ógörögül, latinul verselt, alapélménye volt az irodalom.

A hagyományos írásbeliségnek e tekintélye nincs ma meg?

Nézzük a következő generációt, az már az én nemzedékem. Már a mi műveltségünk tartalma is más volt, mint az előzőé. Én például akkoriban igazán műveltnek számítottam, de a klasszikus kultúra, a latin-görög világ ismerete már háttérbe szorult. A műveltség szerves részévé vált ugyanakkor a film. De e változás nem volt ugrásszerű. Még a gyerekeim  generációja is a hagyományos írásbeli kultúrán nevelődött, bár a televízió megjelenésével beléptek új elemek. De a mostani Y, s még inkább a Z generáció szocializációs környezete már alapvetően más. A csaknem évezredes folytonosságot biztosító írásbeliség háttérbe szorul, a képi kultúra jelentősége viszont óriásira nő. A mai gyerekek jobb agyféltekéjére hihetetlen mennyiségű inger zúdul, és ez eredményezi agyműködésük már említett megváltozását. Az iskolának ezért már nem a kreativitás fejlesztése az elsőrendű feladata, hanem sokkal inkább az, hogy éljen a fiatalok többségének a korábbinál fejlettebb kreativitásával. Mára hihetetlen mértékben megugrott a tanulási részképességzavarokkal küszködő ún. „diszes” gyerekek aránya. Ez is jelzi, hogy ma a bal agyfélteke működtetésével szaporodnak a gondok az iskolában. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a gyerek, aki megszokta, hogy szeme, füle folyamatosan és válogatás nélkül kapja a legváltozatosabb ingereket, belép az iskolába és – itt megint Gyarmathy Évát idézem – ott áll egyetlen audiovizuális ingerként a tanító. Nem csoda, hogy már a kisiskolások nagy része is unatkozik az iskolában.

facebook (facebook)
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Azért most már elindult egy szakmai diskurzus e témáról, a konferenciák mellett kiadványok, cikkek jelennek meg, innen-onnan jó iskolai gyakorlatokról hallani. A pedagógustársadalomnak mekkora hányada próbál igazodni vagy legalább gondolkodni az új helyzeten?

A kisebbség. A „digitális” konferenciák iránt nagy volt az érdeklődés, mindkét alkalommal körülbelül 250 résztvevő jött el, és számosan követték az eseményeket online is. De félő, hogy ez a pedagógusoknak csak viszonylag kis hányada. Az egyik kollégánk kicsit keserűen jelezte a rendezvényről szóló írásában, hogy mindig ugyanazokat az embereket látni. Az üzenet tehát nem jut el minden érintetthez. A jelenlegi iskolai közeg sajnos nem igazán alkalmas arra, hogy  a pedagógusok valóban nyitottak legyenek a szakmai  kérdésekre. A többség figyelmét elterelik az egzisztenciális problémák, az általános bizonytalanság, az aggodalom a saját iskolája jövőjéért (megmarad-e egyáltalán az intézmény, milyen változások  lesznek a közeljövőben, ki lesz a fenntartó, és milyen következményekkel jár, ha egyházi kézbe kerül). Nagyon sok minden gátolja tehát, hogy tömeges szakmai diskurzus induljon el a jelzett témáról. Nem segít az sem, hogy a jelenlegi oktatáspolitika az ötven, sőt a száz évvel korábbi állapotokat kívánja visszaállítani. A pedagógusok, főleg az idősebbek számára ez a szándék akár vonzó is lehet. A – a Bedő Ferenc szavaival – „katedrapedagógusokat” megnyugtatja, hogy továbbra is azt az eszközrendszert használhatják, amiben otthonosan mozognak. Nem maradnak tehát „eszköztelenek”. Részben ezzel magyarázható, hogy a pedagógusok jelentős része kevéssé áll ellen Hoffmann Rózsa ötleteinek.

Önök szerint, mégis mi lenne a pedagógusok dolga?

A legfontosabb szerintem az lenne, hogy ismerjék meg és ismerjék el az itt körvonalazott megkerülhetetlen problémát. Ne hárítsák másra: szülőre, gyerekre, oktatáspolitikára a felelősséget.  Ettől csak a nagy magyar panaszkultúra erősödik, a helyzet nem oldódik meg. Minden egyes pedagógusnak át kellene gondolnia, miben áll az ő felelőssége, mit tud tenni a saját területén, Milyen változásokat tapasztal, melyeket kell ezek közül elfogadnia, és ezek ismeretében mi az, amiben neki magának változnia, változtatnia kell, illetve hogy mely változásokba nem tud belenyugodni, és mit tud tenni ezek ellen. Ha a saját szakmai biztonsága megvan, nagyobb eséllyel tud nyitni a tanítványai felé, képes velük nyílt kommunikációt folytatni, kihasználni a bennük rejlő pozitívumokat, és ellensúlyozni azokat a jelenségeket, amelyeket nem tud elfogadni. Elképzelhetetlen, hogy ne vegye tudomásul a digitális világ jelenlétét, ne sajátítsa el legalább alapfokon az internet használatát. Ez nem jelenti azt, hogy kötelező felmenniük a Facebookra, vagy feltétlenül blogot kell írniuk. De az internet ma már az általános műveltség része. Mivel a tanítványaink túlnyomó többsége számára az online élettér természetes közeg, megismerni csak úgy tudjuk őket, ha mi is otthonosan mozgunk benne. Nem kell lelkesedni érte, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Meg tudja-e tanulni a pedagógus, hogyan működik a mai gyerekek agya, ha az övé egyszerűen nem úgy működik? Lehet így a gyerekek számára hasznos foglalkozásokat tartani?

A pedagógus feladata felismerni a gyerekek agyműködésében lezajló változásokat, és ezek ismeretében tenni a dolgát. E változások részben pozitív hatásúak, részben azonban jól felismerhető veszélyeket hordoznak. Néhány példát hozok erre. A nyelvtanulás fontosságát senki sem vitatja, de a sikeres nyelvtanuláshoz nélkülözhetetlen a monotónia-tűrés, a türelem, ami a gyerekek többségéből hiányzik. Ugyanakkor az internet kitűnően felhasználható a nyelvtanulásra történő motiválásnál, hiszen első sorban az angol nyelv gyakorlására rengeteg lehetőséget nyújt. Más. A fiatalokra általában jellemző, hogy a memóriájuk kapacitása megnőtt, de ez a memória csak igen rövidtávon működik, gyorsan el felejtenek mindent. A memória fejlesztése érdekében tehát lenne tennivalója a szakembernek. Újabb kihasználandó pozitívum, hogy a mai gyerekek gyorsan képesek felismerni algoritmusokat, összefüggéseket, lehetőséget kellene adni a számukra, hogy ezt sikernek élhessék meg az iskolában is. Hihetetlenül sok dolgot tudnak egymással párhuzamosan csinálni, az egyik dologra pillanatok alatt a másikra váltani, a „multitasking” igen jól megy nekik. Mindent gyorsan meg akarnak oldani, s ha ez nem sikerül, képesek – a járni tanuló kisgyerekhez hasonlóan – újra és újra próbálkozni. Ugyanakkor jellemző és veszélyeket hordozó tényező, hogy általában nem mélyülnek el az egyes problémákban, mindent gyorsan akarnak elintézni, és ennek következtében többségükből hiányzik az igényesség. Korábban a serdülőket moralizáló lényeknek tartották, ma ez már kevésbé tapasztalható náluk. A nagy pörgésben nem csupán arra vehetők rá nehezen, hogy egy-egy hosszadalmasabb, netán bonyolultabb szöveget elolvassanak (és igyekezzenek megérteni), hanem arra is, hogy komolyabban elgondolkodjanak el az élet dolgain.

Megint azt kérdezném, hogy ön szerint mi lenne a teendő?

Sokkal szélesebb körű szakmai diskurzusra lenne szükség a témáról. Jelenleg a pedagógia szakma mintha nem is létezne, ha van is némi aktivitás, az sokkal inkább a politikáról szól. Fontos kérdés persze az is, hogy Kertész Imre vagy Wass Albert legyen-e a NAT-ban, meg  az sem elhanyagolható probléma, hogyan ítéljük meg Trianont. De legalább ennyire lényeges az a kérdés, hogy miként bánjunk a gyerekekkel, akik ránk vannak bízva, és akikért mégiscsak mi vagyunk felelősek. Úgy hiszem, hogy a szakmának mielőbb válságstábot kellene összehoznia és megvitatni, hogy mit lehet csinálni annak érdekében, hogy ne veszítsük el teljesen a fiatalokat. Nehogy végül az a szcenárió teljesedjen be, hogy iskolára, pedagógusokra egyáltalán nincs is szükség, a hálózatok majd minden korábbi iskolai funkciót átvesznek.

Mondana egy-két konkrét példát arra, amikor a ” digitális generáció” változásait tudomásul veszi a gyakorlat?

Erről szólnak például Fűzfa Balázs élményközpontú irodalom tankönyvei, amelyeket a konferencián is bemutattak. De ezt igazolták vissza azok a pályázók, akik a Digitális Pedagógus Konferencián bemutatták sikeres projektjeiket. A Digitális_de _generáció kötet is tartalmaz ide köthető jó gyakorlatokat. Aki meglátogatja a digitalispedagogus.hu honlapot folyamatosan olvashat a probléma megoldására törekvő izgalmas projektekről. Az egyesületi honlapunkon egy egész sorozat jelent meg arról, hogy mit pakoljunk a jövő digitális iskolatáskájába. De ezek csupán szigetek, nem álltak össze működőképes rendszerré. Vannak ugyan biztató jelek, de még az út kezdetén tartunk.

Névjegy
Dr. Szekszárdi Júlia (1942.)
magyar-német szakos tanár, egyetemi docens.

1965-1980 tanár a Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Gimnáziumban.
1980-1998 az Országos Pedagógiai (később Közoktatási) Intézet munkatársa.
2001- Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének alapítója, jelenleg elnöke.
1998-2005 között tanított a Veszprémi Egyetemen, jelenleg a kolozsvári Babes-Bólyai oktatója.

Tudományos minősítését pedagógiából szerezte, fő témái a konfliktusok pedagógiája és szekszárdi júlia (szekszárdi júlia)az osztályfőnöki tevékenység.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. május 17.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 17-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.