Belföld

Holokauszt emlékezés a zsidó temetőben

A megújított zsidó kápolnában emlékeztek meg Istentisztelet keretein belül a második világháborúban elhurcolt, meggyilkolt emberekre június 10-én.

Az Istentiszteletet Darvas István rabbi tartotta, aki beszédében megköszönte, hogy a másfél héttel korábbi gaztettet, amit a temető sírjai és kápolnája ellen követtek el, a Városgondnokság igyekezett gyorsan és hatékonyan orvosolni.

A rabbi beszédében elmondta: gyilkosaink kimondták, hogy aki zsidó származású, zsidónak születik az zsidónak is marad meg, akkor is ha úgy dönt, hogy kikeresztelkedik, ateista marad, akkor is, a zsidó sors elől nem menekülhet. A zsidó hagyományokat ismerve be kell látnunk, hogy ebben nem volt semmi új, hiszen a Talmud szanhedrin traktátusa szerint is így van, hogy egy zsidó bármit is tegyen életében, feltétlenül zsidó marad – folytatta Darvas István. Létezik-e, hogy ugyanazt mondják a zsidó bölcsek, mint a nácik? Bölcseink azt mondják, hogy a zsidó zsidó marad, és mindig van visszaút a zsidóságához. A gyilkosok azt mondták, a zsidó zsidó marad, mert nincs kiút a zsidóságból, ezért az mind kiirtható. Óriási a különbség – hangsúlyozta a rabbi.

Sajnos a temetői rongálásokat nem lehetett nyom nélkül eltávolítani, így még több síron látszik a kőbe ivódott festék. Az emberiség ellen vét, aki az emberek sírjait támadja, legyen az a sír bármely embertársunké – mondta Brájer Éva alpolgármester, aki a megemlékezésen képviselte a várost.

Ünnepi beszédet Szénási Jonathan református lelkész tartott, aki felemelte hangját bármilyen fajta megkülönböztetés ellen egy példabeszédével. Pünkösd alkalmából a Biblia olvasók köre megkérte, hogy jöjjön ő is felolvasni eredeti, héber nyelven. Szénási Jonathan héberül olvasta fel Ezékiel próféta könyvrészletét, s a felolvasás után először református hívek mentek hozzá, hogy megorroljanak rá héber olvasása miatt. Mint mondták neki: nekünk nincsen zsidó istenünk, nincsen keresztre feszített mártír sem, mi reformátusok vagyunk. Majd sorukat kivárva zsidók léptek a lelkészhez, és nagy lelkesedéssel dicsérve a felöltött Bocskai-ruhát azt kérdezték: ilyen szép ruhába járnak a magyar rabbik? Szénási Jonathan mindkét társaságnak elmondta: ne higgy abban, amit látni vélsz, csak abban amit Isten a szívedre helyez, akkor megláthatod a más hitűekben is az Urat, és felfedezheted másban a saját hitedet.

A református lelkész beszédében elmondta, hogy vannak olyan rabok a börtönökben, akik „rákaptak” a Biblia olvasásra, majd kezük munkájával, öreg temetők sírjait – bennük keresztényekkel, zsidókkal – gondozták, és nem embereket támadnak meg, rabolnak ki. Azt kívánom, hogy olyan félelem nélküli évek következzenek, ahol jó érzéssel szívünkön egymást megbecsüljük – fejezte be beszédét a református lelkész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik