Nem tudom észrevették-e, hogy napjainkban szinte napi témává vált a magyar egészségügy, ezen belül is az orvosok szidása. Fogalmazhattam volna talán árnyaltabban is, de úgy érzem, a szidás szó itt teljesen helyén való. Hiszen a magyar orvost korra, nemre, szakterületre való tekintet nélkül pénzéhes emberként beállító történeteket hallgatva csak arra a következtetésre lehet jutni: a társadalomba felgyűlt harag egy kiemelt célpontjává váltak a gyógyítók.
Magasabb fizetés, jobb élet…
Mik is a vádak? „Magasabb fizetés, jobb élet reményében azonnal elhagyják a hazájukat, külföldön keresik a megélhetést, miközben a magyar állam taníttatta ki őket. Nem törődnek a beteggel, csak ha az hálapénzt fizet, nem is keveset, és természetesen borítékolva, zsebbe csúsztatva.”
Jómagam nem kevés orvosnak köszönhetem, hogy 56 évesen – úgy érzem – jó egészségnek örvendhetek. Éppen ezért az ilyen sommás ítéleteket soha nem tudtam elfogadni. Egy percig sem hiszem, hogy az orvostársadalomban több „pénzéhes” embert találnánk, mint a vállalkozók, a mérnökök, a hivatalnokok, vagy bármely más szakma képviselői között.
Az orvostársadalom túlnyomó többsége igenis kiváló munkát végez. Ebben a hitemben erősített meg az a levél is, amit nemrégiben Bukó Attiláné Klárika, egy nyugdíjas asszony juttatott el hozzám. Minden további magyarázkodás helyett inkább ebből idéznék:
Érszűkület a szívben
„Április 28-án nagyon rosszul lettem. Tíz perccel a rendelési idő lejárta előtt hívtam a háziorvosomat, azt kérdezve, tudna-e fogadni. Azt a választ kaptam, hogy sajnos nem, mert sok beteg vár rá, ezért inkább 4 óra után menjek el az ügyeletre, ahol van EGG és még több olyan műszer, amelyek segítségével alaposabban ki tudnak vizsgálni. Öt órakor már ott is voltam, és kiderült, annyira rossz az EKG-m, hogy azonnal beutaltak a 2-es kórház sürgősségi baleseti osztályára. Elballagtam, felvettek, majd fél 9-től lezajlott egy infarktusom. Mozdulatlanul kellett feküdnöm, és másnap közölte velem az ügyeletes doktornő, hogy átvisznek az I-es belgyógyászati klinikára a Tisza-partra.
Így is történt, megfestették az ereimet, és kiderült, hat érszűkület van a szívemben. Ebből négyet kitágítottak, kettőre gyógyszeres stendet ültettek be. Az életmentés megtörtént, jöttem volna haza, de a mellkasi panaszom miatt átvittek a Kálvária sugárútra, a belgyógyászatra. Gyógyszer allergiám lett, mivel olyan gyógyszereket kaptam, amilyeneket hála istennek előtte nem kellett szednem. Ezt követően ájulásos rosszullét és az allergia miatt a bőrklinikára kerültem, ahol szövetmintát vettek, de az sem mutatta ki, pontosan melyik gyógyszerre vagyok allergiás. Ott is volt egy ájulásos rosszullétem, végül május 19-én engedtek haza.”
„Megmentettek az életnek.”
Mondhatnánk, nem kis kálváriát járt be Bukó Attiláné. Ám ő nem panaszként foglalta össze történetét. Mint írta: annak köszönheti életét, hogy jó időben volt jó helyen, és minden egészségügyi intézményben kiváló, odafigyelő orvosok gondozták. Ezért is mond külön köszönetet a 2-es kórház egész sürgősségi osztályának, az ott dolgozó dr. Molnár Boglárkának, a Tisza-parti klinika szívsebészeti osztály orvosának, dr. Balázs Erikának, a bőrgyógyászati klinika orvosának, dr. Altmayer Anitának, valamint dr. Bata Zsuzsanna professzor asszonynak segítőkész és emberséges munkájukért, hiszen – mint fogalmaz – „megmentettek az életnek”.
Bukó Attiláné azt is elmondta, nagyon sajnálja, hogy olyan sok orvos külföldre megy, mert így az ország kiválóan képzett szakembereket veszít el egy olyan egészségügyi rendszerből, amely – mint az ő példája is mutatja – ma még, ha előfordulnak is hibák, mint hallotta, megfelelően működik. Éppen ezért mindent meg kellene tenni ahhoz, hogy ez így is maradjon, és ha lehet, még javuljon is.
És erről aligha csak az élete megmentéséért hálás asszony gondolkodik így…
