Belföld

Szívvel-lélekkel Waldorf

A fej, a lélek és a kéz nevelésében is segít a Waldorf –módszer – legalábbis ezt állítják a szemlélet követői és nevelői. A győri Benedek Elek Óvoda szakosodott csoportjában bevált az effajta készségfejlesztés.

A Cuha utcai intézményben több mint 10 éve működik külön Waldorf csoport. Éppen ezért az ovi vezetősége örömmel fogadta azt a kezdeményezést, melyet uniós támogatással a győrsövényházi Vadrózsa Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nevelői indítottak el. A szakemberek a megyében 6 intézményben tartanak foglalkozásokat október óta, a találkozók pedig általában egy ünnephez vagy az adott évszakhoz kapcsolódnak. Most májusban éppen a Pünkösd és a tavasz a téma.

Szerdán a Benedek Elek Óvodába immár hatodszor látogattak el a tanítók, a gyerekek pedig már nagyon várták őket. Az aprótalpúak terápiás elv alapján festettek, gyapjú munkákat készítettek és népi gyerekjátékokat játszottak az udvaron, ismert dalokkal, mondókákkal színesítve. A Waldorf-féle pedagógiát nagyon élvezik az ovisok, és bizony már ilyen kicsi korban is sokat tanulhatnak belőle. „Abban más ez a nevelés, hogy nemcsak a fejet neveljük, hanem ugyan úgy a lelket és a kezet is, vagyis tulajdonképpen azt mondhatjuk a Waldorfról, hogy ez a szív, a kéz és a fej iskolája együtt. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a kiadott tananyag mellett a picik a művészeti dolgokra is nagy hangsúlyt fektessenek” – mondta portálunknak Molnár Anita, a programban résztvevő tanítók egyike.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik