Belföld

Csupasz turkálók születtek a Szegedi Vadasparkban

A Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb zoológiai ritkaságát jelenti az a csupasz turkáló csapat, amely tavaly óta lakja a zsiráfházi bemutatóját.

Magyarországon elsőként érkezett a különleges állatfaj Szegedre, és most már azt is elmondhatjuk, hogy az első turkáló kicsi is itt született meg.

Március 7-én látta meg a napvilágot, pontosabban a mesterséges járatrendszert bevilágító vörös lámpát 8 turkáló. Bár mindent megtettenk az állatok tökéletes nyugalma érdekében, még a zsiráfházat is lezárták, az első napokban a kölykök többsége elpusztult. Ennek okát nem tudják, talán az anyának nem volt elegendő teje, vagy éppen a csapat bizonyult még tapasztalatlannak az utódok nevelésében, mindenesetre végül egy kölyök maradt meg utolsó mohikánként, ezért is kapta a Csingacsguk nevet. Ő viszont életrevalónak és egészségesnek látszik, így egymagában képviseli a legújabb zoológiai szenzációnkat.

A csupasz turkálók Kelet-Afrikai száraz szavannáin, a talajban általuk ásott üregrendszerekben élnek. A sülök rokonai, tehát rágcsálók, elsősorban földalatti növényrészekkel táplálkoznak. A szaporodásuk és életciklusuk viszont eltér rágcsáló rokonaiktól. A nőstény sokáig, 70 napig vemhes. A 3-11 újszülött mindössze 2 grammosan születik. 3-4 hetesen esznek először szilárd táplálékot. A csupasz turkálók akár 30 évig is élnek, amely szintén rendkívül hosszúnak számít a rokonságában. A kutatók figyelmét az az egyedülálló tulajdonságuk keltette fel, hogy ellenállóak a daganatos megbetegedésekkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik