Belföld

Már a neten is olvasható a Tiszatáj

A Tiszatáj irodalmi folyóirat 2012-ben a 66. évfolyamába lépett, melyet egy jelentős újítással ünnepelnek a szerkesztők.

Az elmúlt időszakban a figyelmes olvasók egy olyan lassú megújulási folyamatnak lehetnek tanúi, melynek során a lap eddigi hagyományainak megőrzése – értékközpontúság, (irodalom)politikai semlegesség, Kárpát-medencei szemlélet- és gondolkodásmód – mellett egyre több figyelmet fordított a világirodalomra és a fiatal irodalmár generációra is.

Most a megújulási folyamat egy újabb állomásához érkezett, immár az interneten is olvasható a lap, a tiszatajonline.hu címen. Az új felület természetesen némileg más tartalmat is kíván. Az online változat irodalmi anyagában elsősorban a nyomtatott lap anyagára támaszkodik, de határozott nyitást hajtanak végre a társművészetek (színház, képzőművészet, zene, film) felé, mondta Annus Gábor felelős szerkesztő. A Tiszatájtól eddig sem volt idegen ez, hiszen korábban is közölt művészeti írásokat a lap, de most élve az új média nyújtotta lehetőségekkel, frissebbek, naprakészebbek tudnak lenni – mondta el Annus Gábor, aki hozzátette, hogy szeretnék bemutatni Szeged és a régió, a Dél-Alföld illetve a határmenti területek kulturális életét is az európai értelemben vett regionalitás szellemében.
A városi kulturális események mellett az egyetemi rendezvényekről, programokról is számot ad majd az oldal. Az egyetem lapjának, a Szegedi Egyetemnek a szerkesztőségével együttműködést alakítanak ki annak érdekében, hogy bemutassák az ország egyik legnagyobb egyetemének kulturális értékeit is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik