Belföld

Repedések a dohánylobbin?

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének (DBMSZ) három tagja elhatárolódik attól az esettől, amely szerint a trafiktörvény végleges szövege azelőtt került Brüsszelbe, hogy annak utolsó módosítóit a parlament megszavazta volna.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője decemberben javaslatot terjesztett elő a dohány-kiskereskedelemről, amelyhez február 19-én egy zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be. Ezt a parlament másnap elfogadta, de a zárószavazást elhalasztották. Ahogy később kiderült, a szöveg már február 16-án kikerült a három nappal később elfogadott módosításokkal.

A dokumentum eljuttatása az Európai Bizottsághoz Sánta János nevéhez fűződik, aki a szövetség negyedik tagjának, a Continental Dohányipari Zrt.-nek az elnöke, valamint a DBMSZ soros elnöke is – írja a Világgazdaság. A lap szerint az ő neve szerepel az Európai Bizottság honlapján jelenleg olvasható verzióban.

Lázár szerint semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy kikéri a piac hazai szereplőinek véleményét, hiszen ez a társadalmi egyeztetés része. Sánta a Népszabadságnak elmondta, időről időre kapott szövegtervezeteket szakmai egyeztetésre, de az nem igaz, hogy a teljes törvényt ő írta volna.

Az alapító tagok megdöbbenten szembesültek a sajtóban megjelent állításokkal, és hangsúlyozzák, a módosítások nem egyeznek a DBMSZ javaslataival, illetve senkinek a szövetség szakmai álláspontjától eltérő javaslat képviseletére nem volt mandátuma.

A törvényjavaslat szerint kétezer lakosra jutna egy dohánybolt, ami 6-7 ezer üzletet jelentene országszerte. A közlemény szerint viszont a szövetség egyértelműen foglalta el azt az álláspontot, amely szerint 10-12 ezer dohánybolt szükséges a feketepiac növekedésének megakadályozásához.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik