Belföld

4,7 milliárd a mélyszegénység ellen

Ez egy hónapra elég 100 ezer embernek a Matolcsy-féle számítások szerint.

A mélyszegénységben, telepeken élő családoknak kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból – mondta a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A komplex program lényege, hogy a telepeken élőknek tanulási, illetve munkalehetőségeket biztosítsanak, továbbá, hogy az érintettek több szolgáltatást, ellátást helyben is igénybe tudjanak venni. Az érintett önkormányzatok pályázatonként 45-150 millió forint támogatást kaphatnak. A tárca szerint várhatóan 30-50 település programját tudják majd támogatni, a pályázatok beadási határideje – első körben – március 31-e.

Balog Zoltán elmondta, elsősorban roma közösségeknek kívánják a “valóságos életesélyt kínáló” lehetőséget biztosítani, de a kiindulópont a rászorultság, így minden olyan önkormányzat pályázhat, melynek területén mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben hátrányos helyzetűek élnek.

A 4,7 milliárd forint valós „életesélyként” éppen százezer embernek lenne elég egy hónapig, ha elfogadjuk Matolcsy György feltevését, amely szerint ennyi pénz elég a megélhetéshez. Annak idején kiszámoltuk egyébként és valóban meg lehet. Az elhíresült miniszteri véleményt később Zsiga Marcell miskolci alpolgármester is átvette, Pintér Sándor belügyminiszter meg rá is erősített, amikor a Corvinus Egyetemen közölte, hogy aki “megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek, mert kap hozzá magot, kap hozzá megfelelő nevelt állatot, kap hozzá még esetleg malacot, vagy kecskéket kérnek sokan, hogy a tej is meglegyen minden nap, akkor meg”.

Ugyanakkor Lázár János azt mondta a minap, hogy nem lehet megélni 47 ezer forintból. A Fidesz-frakcióvezető azt is hozzátette: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló. “Minden közfoglalkoztatott azonban, aki nem segédmunkás, gyermekes, illetve nem egyedülálló, többet keres 47 ezer forintnál. Aki 47 ezret kap, az szociális támogatásra jogosult” – jegyezte meg. Véleménye tükrében különösen érdekes, hogy egyes számítások szerint az egykulcsos adó egyébként a közmunkát is megdrágította: 45 ezer ember 8 órában és 11 hónapon keresztül 36 milliárd forintba került volna a tavalyi adóterhek alapján, szemben az idei 45,7 milliárd forinttal.

Tavaly egy fórumon Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy Magyarországon 3 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, ebből 1,2 millióan mélyszegénységben. Ha ezzel a számmal számolunk, akkor kiderül, hogy a probléma orvoslására szánt 4,7 milliárd csepp a tengerben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik