Belföld

Fideszes őszödi fejtágító bíráknak

A Népszava szerint több százan fontolgatják a kilépést a Magyar Bírói Egyesületből.

A Pécsi Ítélőtábla elnöki posztja lehet a “jutalma” a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) elnökének, amiért kiállt az új igazságszolgáltatási törvények mellett – írja a Népszava. A lap szerint több száz bíró ugyanakkor azt fontolgatja, hogy kilép az érdekképviseleti szervezetből. Az ok, hogy megkérdezésük nélkül foglaltak állást olyan ügyekben, amelyekben lényegesen megosztottabbak a bírák, mint ahogy ezt a vezetőség beállította.

Az egyesület tavaly stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal. Az alku lehetővé tette, hogy a kormány kibújjon egyeztetési kötelezettségei alól, az egyesületre ruházva a felelősségét, hogy megjelenítse “az adott jogterülettel foglalkozó”, ám nem partnerszervezetek álláspontját is. A Népszava szerint kérdéses, hogy ennek a Mabie eleget tett-e, hiszen sem a Legfelsőbb Bíróság (LB), sem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) nem ismerte a készülő törvénykoncepciókat, amit Baka András volt főbíró szóvá is tett. Az egyesület állásfoglalásait megkérdőjelezheti az is, hogy azok a Mabie-vezetők, tagok, akik a kormánnyal tárgyaltak, sorra vezető pozícióba kerülnek a bírói szervezetben.

Darák Péter 2002-ben lett elnöke a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének, de tagja volt a Mabie kodifikációs szakbizottságának is. A Kúria nemrég megválasztott elnöke maga is részt vett a fideszes igazságszolgáltatási törvények kidolgozásában, csakúgy, mint az egyesület elnöke. Makai Lajos – a Népszava szerint – személyes okokból nem jutott pozícióba az új igazgatási szervekben, ehelyett várhatóan a júniusban kényszernyugdíjba vonuló Lábady Tamás utódja lesz a Pécsi Ítélőtábla elnöki posztján.

A Népszava szerint egyébként titkos találkozón vett részt Darák Péter Kúria-elnök, három kollégiumvezető és a Kúria három elnökhelyettes-jelöltje a múlt hét végén az igazságügyi államtitkárral. A lap úgy tudja, a Kúria-elnök “személyiségfejlesztő tréningre” invitálta a legfőbb bírói testület egyes vezetőit Balatonőszödre, a kormányüdülőbe. Ott később megjelent Répássy Róbert államtitkár is, aki – a lap forrása szerint – “fejtágítót” tartott a bírósági vezetőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik