Belföld

Egy rokkantnyugdíjas fogva tartása miatt állítottak bíróság elé egy férfit Szegeden

Csaknem egy hónapig fogva tartott a tanyáján egy rokkantnyugdíjast egy dóci férfi, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt állítottak bíróság elé szerdán Szegeden.

A korábban ötször büntetett, analfabéta Raffael János Gusztáv 2011. március 13-án a dóci tanyájára szállította az 53 esztendős sértettet, azt ígérve neki, hogy munkát és szállást ad neki. A vádlott a férfit 2011. április 12-ig akarata ellenére a tanyájának egy furnérlemezből összetákolt melléképületében tartotta, azzal fenyegetve őt, hogy elvágja a torkát, ha ellenkezni mer. A sértett feladata volt a lovak ellátása és más, ház körüli munkák elvégzése.
A vádlott tavaly április 12-én délelőtt a sértettet Csanytelekre szállította, hogy ott – a korábbi fenyegetéssel – arra kényszerítse, hogy a takarékszövetkezetből a teljes nyugdíját vegye fel és adja át neki. A sértett felvett ötezer forintot, de ez előtt jelezte az ügyintézőnek, hogy mi történt vele. A rokkantnyugdíjas férfi a takarékszövetkezet munkatársai segítségével tudta elérni, hogy a vádlott a felvett ötezer forint átvétele után magára hagyja.
Raffael János Gusztáv azzal védekezett, hogy megsajnálta, befogadta a hajléktalan férfit, és a családtagjaihoz hasonlóan etette, itatta a sértettet. A vádlott azt mondta, cserébe azt várta el a férfitól, hogy alkalmanként fuvarozza el gyermekével az orvoshoz, s néha segédkezzen a ház körül.
A sértett a bíróság előtt is elmondta, hogy félt a nála több mint háromszor nagyobb testsúlyú vádlottól, rettegett attól, hogy az bántalmazza, “összetöri a csontjait”. A férfi azt állította, a vádlott családtagjai a bíróság folyosóján, a vallomástétel előtt is megfenyegették.
A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik