Belföld

Nem lesz MNB-PSZÁF-összevonás

Giró-Szász az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn kifejtette: az Európai Központi Bank számára a kormány november elején elküldte a nemzeti bank törvényről szóló módosításokat.

Az azóta megszületett változtatások oka az volt, hogy a jegybank elnöke részt vett a kormány ülésén, illetve találkozott Matolcsy György miniszterrel, ahol a jegybank elnöke észrevételeket tett, és ezek apropóján kerültek változtatások a tervezetbe.

Giró-Szász András “teljes tévedésnek” mondta, hogy össze kívánnák vonni a jegybankot a PSZÁF-fal. Arról van szó, hogy ha ez a jövőben felmerül, ne legyen alkotmányellenes. Egy “olyan átmeneti rendelkezés történne, amely alkotmányos lehetőséget teremtene erre, pont úgy, mint Európában van Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Lettországban, Írországban, Spanyolországban.”

Mint mondta: ez egy olyan elképzelhető megoldás lenne, mint “ahogyan 2009-ben az IMF maga ajánlotta a pénzügyi mozgások nagyobb ellenőrzése okán, hogy ajánlatos lenne a pénzügyi felügyeleteknek és a nemzeti banknak az összevonása”. Az akkori szocialista kormány pénzügyminisztere 2009-ben a nemzeti bankkal egyeztetve elkezdte ezzel kapcsolatban a munkát – tette hozzá a kormányszóvivő.

Elmondta: a PSZÁF és a jegybank felett egy vezető kinevezése “akkor lenne releváns, ha ilyen típusú döntés bárhol lenne, jelenleg egy alkotmányos lehetőség megnyitása van”. A kormány – ha az országgyűlés ilyen típusú döntést kívánna hozni -, akkor előzetesen, a hazai és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően egyeztetne a nemzeti bank és a PSZÁF elnökével, az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal – közölte a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik