Hétfő délelőtt Orbán Viktor jelenlétében frakcióülést tartott a Fidesz, melyen a köznevelési törvény és az önkormányzati törvény volt soron. Az oktatási kérdéseket taglaló cikkünket itt olvashatják, alább a helyhatóságokat érintő leendő passzusokról szólunk.
Lázár János
Fotó: Neményi Márton
Kósa Lajos javaslatára közösségi – önkormányzati, állami – tulajdonba kerül az összes magyarországi vízmű és csatornázási mű. Így lesz ez a hulladékgazdálkodási vállalkozásokkal, valamint a távhőszolgáltatókkal is.
Az állam igényt formál arra, hogy ő határozza meg a fenti szolgáltatások díját – ezt is támogatja a kétharmados többséget biztosító frakció.
A törvény elfogadása után a hajléktalanellátás is önkormányzati feladat lesz. (Ezúton mentesülhet Budapest a fővárosba költöző otthontalanok ellátása alól.)
Hogy az államosításra mikor, pontosabban meddig kerül sor, arra Lázár János frakcióvezető lapunk kérdésére hétfő délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: akár évekbe is telhet, míg közösségi tulajdonba kerülnek a jelzett vállalatok. Egyelőre az sem dőlt el, hogy kizárólagos közösségi tulajdont diktál majd a törvény, vagy a jogalkotó megelégszik a többségi közösségi pakkokkal. „Természetesen az uniós szabályok betartásával járunk majd el” – jegyezte meg Lázár János.
Önálló polgármesteri hivatal kétezer fő felett
A sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy a településeken kétezres lakosszám fölött lesz önálló polgármesteri hivatal; a jegyző eztán is ellát majd államigazgatási feladatokat, de munkáltatójául a polgármestert jelöli meg a törvény. Lazul a helyi összeférhetetlenségi szabály: helyi intézményvezetők (orvos, iskolaigazgató) is lehetnek önkormányzati képviselők.
Az önkormányzatok gazdálkodását a jelenleginél szigorúbban kontrollálná az állam, ennek érdekében az Állami Számvevőszék jogosítványai bővülnek e téren.
A helyhatóságok adósságszolgálatának megújítása a törvény elfogadását követően állami engedélyhez kötött – ez az uniós forrásból nyert forrásokat nem érinti.