Belföld

Deutsch beélesíti krétáit

Vezérigazgatói figyelmeztetést kapott 3 tévés Lomnici Zoltán kiretusálása miatt.

Megköveti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét a december 3-án 18 órakor a Duna Híradóban, majd az m1 19.30-as Híradójában elkövetett, személyét sértő szakmai hibáért.

Mint Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója közleményében írta, az MTVA vezérigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben, mely csütörtökön lezárult. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak a vizsgálatban érintett három munkatársa a szakmai hibát elismerte, és vállalta a felelősséget. Az érintett munkatársak vezérigazgatói figyelmeztetést kaptak.

Lomnici Zoltántól a Híradó felelős szerkesztője még december 3-án este telefonon bocsánatot kért. A vasárnap reggeli Híradóba, valamint az MTVA internetes oldalaira a tudósítás hibátlan változata került fel. Az m1 csütörtöki Az Este című műsorában Lomnici Zoltán lesz az egyik vendég. “Ezzel is azt kívánjuk bizonyítani, hogy mind Lomnici Zoltán személyét, mind közéleti tevékenységét a közmédia elismeri és figyelemmel kíséri. Az MTVA az ügyet ezzel lezárta” – olvasható a közleményben.

Amint arról beszámoltunk, a Duna TV és az MTV szombati híradójában kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét arról a felvételről, ahol Tőkés László nyilatkozik. Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa vezetőiként múlt szombaton arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy milyen következményekkel járhat az, hogy Szlovákiában két embertől is elvették a szlovák állampolgárságát, miután bejelentették, hogy felvették a magyar állampolgárságot.

Deutsch Tamás a retusálási botrány kipattanásnak napján azt írta a Twitteren, hogy ha az Index információja megfelel a valóságnak, és vágóval és a napi felelős szerkesztővel együtt nem rúgják ki 12-24 órán belül az MTVA nevű akármiből ezt az „MTI Hírcentrum egyik munkatársát”, akkor szombaton színes krétával ugróiskolát rajzolok az MTI főbejárata elé az aszfaltra!! Komolyan, és ez még csak a kezdet!”

A fideszes EP-képviselő az MTVA közleményére így reagált: “Amit mondtam, megmondtam! Kisleányom színes krétáit kölcsönkérem, szombatra beélesítem! Szombat délben ugróiskolát rajzolok az MTI Naphegy téri főbejárata elé. Aztán valamennyi retusáló idióta pattoghat kifelé!”

Az ügyről itt olvashatja álláspontunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik