Belföld

Horváth Csaba jó híre Gyurcsánynak

A múlt héten még kizáratta volna a pártból Gyurcsány Ferencet. Ma viszont azt mondta a köztévében: ha jól viselkedik, ha abbahagyja a „kibeszélést”, mégis maradhat az exminiszterelnök.

Fordulatot hozott Gyurcsány Ferenc és az MSZP kapcsolatában a volt miniszterelnök hétfõi ügyészségi meghallgatása. Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a szakadásban látja a megoldást a szocialista párt és Gyurcsány Ferenc, délután gyakorlatilag az egész MSZP-vezetés felsorakozott a blogger-politikus mellett – az élen Mesterházy Attilával. Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke pedig kedden az MTV-ben már arról beszélt: mégiscsak lehet közös jövõ.

Pedig Horváth volt az, aki néhány nappal korábban az ATV Egyenes Beszéd címû mûsorában nyíltan Gyurcsány kizárása mellett érvelt, ami a szocialista pártban kiverte a biztosítékot. Nem mintha ezrek marasztalták volna az egykori kormányfõt, ám az MSZP vezetése abban reménykedett, hogy Gyurcsány magától megy és nem kell küldeni.

Ehelyett – Horváth jóvoltából – az MSZP magára rántotta a kizárás minden nyûgét. A pártvezetés egy tagja lapunknak úgy fogalmazott, hogy a kizárás szinte lehetetlen feladat, mivel kétharmados kongresszusi döntés kell hozzá. „Nem véletlen, hogy az elmúlt huszonegy évben ilyen módon nem tudtunk megválni senkitõl” – mondta a politikus.
Gyurcsány Ferenc édesanyja és megannyi híve az ügyészség kapujában - Fotó: Kummer János / fn.hu

Gyurcsány Ferenc édesanyja és megannyi híve az ügyészség kapujában

Fotó: Kummer János / fn.hu

Mesterházyéknak hétfõn nem volt más választásuk, mint kiállni a – jelenleg még – párttag Gyurcsány mellett és végigasszisztálni, amint a volt miniszterelnök az édesanyja és a felesége gyûrûjébe elsiratja a demokráciát.

Juhász Attila, a Political Capital vezetõ elemzõje úgy látja, hogy a volt miniszterelnök meggyanúsításának ügyében az MSZP vezetése eddig is kiállt Gyurcsány Ferenc mellett, így a tüntetésen való részvételük nem meglepõ. „Az MSZP-n belüli konfliktus kiszámíthatatlan, sok vonatkozásában irracionális, személyes ellenszenvekre épülõ jellegét mutatja az, hogy az elmúlt héten tetõzött a nyilatkozatháború, miközben pontosan tudták, hogy hétfõn sor kerül a volt kormányfõ meghallgatására. Most sincs rá garancia, hogy nem mérgesedik el újra a viszony. Talán csak a novemberi kongresszus után látunk tisztábban” – véli Juhász Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik