Néhány hónapja – még mielőtt végletesen kiéleződtek volna a feszültségek Gyurcsány körül – alkalmam nyílt megkérdezni a szocialista párt néhány vezetőjét, vajon lesz-e valaha baloldali párt az MSZP-ből. Egyikük úgy válaszolt: az elmúlt 20 év a rendszerváltozás történelmi korszaka volt, amelyben nem juthattak meghatározó szerepek a baloldali értékeknek, mivel egy államszocialista rendszer alakult egy piaci alapú kapitalista rendszerré. De a rendszerváltozás korszaka már lezárult, s most már valóban elkezdhet az MSZP egy igazi baloldali pártként működni – mondta a prominens politikus.
Ha így is lenne, az már a szélesebb nyilvánosság számára is nyilvánvaló, hogy az MSZP-ben ki-ki egészen mást ért baloldaliságon. Ami nem is csoda, minthogy ezzel kapcsolatban nagy a zavar.
Demján Sándor például baloldali elkötelezettségűnek tartja magát, egyetért az Orbán-csomaggal, a tankötelezettség radikális leszállításával, és olyan szociáldemokrata pártot képzelne el szívesen, amely a kisvállalkozók érdekeit képviseli – derült ki mindez ugyanazon interjúból.
Giddens, a főkolompos
Az eszmei zűrzavar egyik főkolomposa Anthony Giddens, Tony Blair egykori brit munkáspárti miniszterelnök tanácsadója. Giddens oly módon újította meg a szociáldemokrata gondolkodást, hogy immár az is baloldali lehet, aki keményen kiáll a tőke érdekei mellett.
Ez a harmadik út politikája, amely a szociáldemokraták eredeti célját, a nagyobb gazdasági egyenlőség felé mutató politizálást lecserélte az esélyegyenlőségért való küzdelemre. A filozófiája olyan népszerű lett, mint egy, a mértéktelen falás mellett is gyors fogyást ígérő táplálékkiegészítő. De miért is érdekes ez?
A Fidesz első éves kormányzásán vagyunk túl. Nem tudjuk még, hol tart majd az inga 3 év múlva. Még inkább jobbra tér ki? Visszamegy balra? Marad a helyén?
Ha netán visszatér balra, akkor lesz igazán érdekes, miféle MSZP-t talál ott. Egy, a gazdasági liberalizmus talaján álló pártot, amely legfeljebb árnyalataiban és retorikájában tér el a jelenlegi adócsökkentő, a szociális ellátásokat, munkavállalói jogokat visszanyeső gazdaságpolitikai iránytól? Vagy egy, a klasszikus szociáldemokrácia értékei felé közelítő pártot, amely viszonylag magas újraelosztást tart fönn a szociális ellátások (nyugdíj, családi pótlék, segélyek, stb.) megóvása érdekében, s emellett fontosnak tartja a dolgozók jogait is? (Már ha hagy egyáltalán mozgásteret a jelenlegi kormány az utána következőknek.)
Mi is a hagyományos baloldal?
„Ha csak annyit mondunk, hogy „forduljunk balra”, és nem fejtjük ki ennek lényegét, akkor nem marad más választásunk, mint azt hinni, hogy a javaslattevők a hagyományos „tax and pay”, „adóztass és támogass” régi vágású, államközpontú szociáldemokrata politika mellett érvelnek. De szerintünk ennek a politikának vége van. Tegyük hozzá: mi valóban nem javasoljuk, hogy az MSZP a mai pozíciójából a hagyományosnak(!) tekintett baloldali megközelítés irányába forduljon.” – írja a volt miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésében.
Hétről hétre a miniszterelnökkel. Fotó: Kummer János / fn.hu
Gyurcsány Ferenc tehát nem „hagyományos” baloldali. De milyen is valójában a hagyományos baloldali? Kérdezzük meg először Gyurcsányt!
„A hagyományos baloldal politikája egyszerű. Így szól: védd meg a gyengét!” – írja a volt miniszterelnök Útközben című könyvében.
Azután kifejti: a globális verseny hatásai alól nem vonhatják ki magukat a nemzetállamok sem, és az állam nem védheti meg a versenytől a polgárait. „(..)csökkentsük a rajtvonalnál kialakuló társadalmi különbségek igazságtalan következményeit, hogy az egyéni előrejutást (…)a személyes erőfeszítések határozzák meg” – ajánlja modern szociáldemokrata célként Gyurcsány.
Ez egyértelműen a „harmadik út” politikája, amelyet Giddens talált ki és Tony Blair vitt sikerre. E gondolkodásmód – külföldi és hazai – méltatói szerint a szociáldemokrácia megújításáról van szó, a kritikusai szerint jobboldali (neoliberális) gazdaságpolitikáról, baloldali retorikával.
A baloldali ugyanis hagyományosan fontosnak tartja a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a szegénység visszaszorítását – még akár azon az áron is, hogy ez gazdasági hatékonyságvesztéssel jár.
Kukába a régi baloldali értékekkel?
De van-e értelme még a hagyományos baloldaliságnak? Gyurcsány könyve maga a válasz: a globalizáció, a tőke mozgékonysága erre nem hagy lehetőséget.
A válasza persze vitatható. Tomka Béla szociológus A jóléti állam című könyvében úgy véli: Magyarországon a globalizációs folyamatok inkább kedvező, mint kedvezőtlen hatásúak (olcsó a munkaerő), nálunk tehát ezek a tendenciák nem indokolhatják a jóléti rendszerek átalakítását. Szerinte az igazi ok, hogy a demokratikus intézményrendszer nem annyira fejlett, hogy a politikai elit a választók többségének tényleges akaratát képviselje.
Mások a politikai és üzleti érdekek összefonódására mutatnak rá a modern demokráciákban, amely olykor annyira látványossá válik, hogy milliárdos üzletember kerül az ország élére, mint például Berlusconi vagy éppen Gyurcsány. Mind a neokonzervativizmus, mind a „harmadik út” filozófiája az üzleti érdekekkel összhangban áll, így az a párt, politikus, amelyik ilyen irányban kötelezi el magát (és persze választási sikerre is esélye van), jelentős anyagi támogatásokban részesülhet.
Kik harcolnak az MSZP-ben?
Visszatérve az MSZP belharcaihoz: téves lenne azt állítani, hogy a „hagyományos” és a „modern” baloldal áll szemben. Gyurcsányról és korábbi üzlettársáról, Bajnai Gordonról lehet tudni, hogy üzletemberekhez illően egy gazdaságilag liberális, a „harmadik út” filozófiájához közeli alternatívát képviselnek. (Gyurcsány persze ezt miniszterelnöksége alatt inkább csak szavakban képviselte, amiből elege is lett SZDSZ-es barátainak.)
Mesterházy profilja már homályosabb. Emlékezetes parlamenti felszólalása, amelyben azt bizonygatta, hogy az áfaemelés baloldali karakterű, egyáltalán nem utal hagyományos baloldali gondolkodásra. De modernre sem. Leginkább a gondolkodás hiányára vall. Vagy éppen végletes cinizmusra. Nehéz tehát megmondani, milyen MSZP lesz abból, ha Mesterházy csapata győz.
Középen Mesterházy (Fotó: Kummer János/fn.hu)
Biztos, hogy komoly kereslet lenne a politikai piacon egy hagyományos értelemben vett baloldali pártra, legalább valamelyest szavahihető politikusokkal. Jelenleg akkora a vákuum a baloldalon, mint az első választásokon nyertes MDF drámai népszerűségvesztése után lett a jobboldalon. Akkor az űrt végül meglepetésre egy magát korábban liberálisnak mondó párt töltötte be, a Fidesz, Orbán Viktor vezetésével („félfordulat”). Az MDF soha többé nem tudott nagy párt lenni. Legutóbb már parlamenti párt sem.
Járhat-e így az MSZP? Az ég tudja. A Jobbik nem képes, az LMP meg nem meri magát újrapozícionálni a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva úgy, mint a Fidesz annak idején, amikor liberálisból nemzeti-konzervatívvá változott.
Előbb-utóbb azonban valakik biztosan betöltik az üres térfelet.
