Belföld

ÁSZ: szabályosan gazdálkodott a Fidesz

Az előírások betartásával gazdálkodott 2008-ban és 2009-ben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, valamint alapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarország Alapítvány - állapította meg az Állami Számvevőszék.

A Fidesz 2008-2009. évi gazdálkodásának törvényességét ellenőrző ÁSZ-vizsgálat összefoglalója szerint a párt a hivatalosan közzétett éves beszámolói alapján 2008-ban mintegy 1,67 milliárd, 2009-ben pedig 2,78 milliárd forint bevételről adott számot, amelynek 50, illetve 30 százaléka állami költségvetési támogatásból származott. A kiadásait 2008-ban 1,78, 2009-ben 2,72 milliárd forint főösszeggel közölte.

A párt a gazdálkodásáról szóló beszámolóit a párttörvényben előírt határidőn belül a Hivatalos Értesítőben és honlapján közzétette, a beszámolók megbízható és valós képet mutattak a párt gazdálkodásáról, a Fidesz a párttörvény, valamint a számviteli törvény vonatkozó előírásainak megfelelő számviteli szabályzatokkal rendelkezett – közölte az ÁSZ.

Az összefoglalóból kiderül, hogy a Fidesz bevételszerző, gazdálkodó tevékenysége során betartotta a párttörvényben előírt forrásszerzési és gazdálkodási tilalmakat. Bevételei szabályozott tagdíjfizetésből, költségvetési támogatásból, egyéb hozzájárulásokból és adományokból, valamint egyéb bevételekből (emlékbélyegek értékesítéséből, tulajdonában nem álló ingatlan bérbeadásából, kölcsönök igénybevételéből, hitelfelvételből, tárgyi eszközök értékesítéséből, kártérítésekből és kamatbevételekből) teljesültek.

A Fidesz 2009-ben az állami vagyonról szóló törvény alapján huszonkét ingatlant vásárolt mintegy 200 millió forint értékben, amelyhez a törvény által biztosított, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által folyósított hitelt vették igénybe; fedezetként a jelzálogjogot a földhivatali nyilvántartásba bejegyeztették.

Az alapítvány mintegy 919 millió forintos bevételének 96 százalékát a párttörvény alapján az éves költségvetési törvényekben meghatározott központi költségvetési támogatás tette ki. Ezen kívül külföldi jogi személyektől kapott 17 millió forint támogatást, illetve szabad pénzeszközeit kamatoztatta.

A ráfordítások 83 százalékát, 798 millió forintot az alapítványi célok megvalósításának közvetlen költségei tették ki: képzéseket bonyolítottak, politikai tanulmányokat, elemzéseket készíttetettek, rendezvényeket, nemzetközi programokat szerveztek – áll a tájékoztatásban.

A számvevőszék továbbra is a párttörvény módosítását javasolja a kormánynak a pártfinanszírozás átláthatóságának fokozott érvényesítése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik