Belföld

A főváros felől zárva az M6/M60-as alagútlánca

Az autópályát üzemeltető cég felszíni repedéseket észlelt.

A Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. tudatta, hogy a repedéseket tegnap a kora esti órákban észlelték, az alagút falán a meglazult részeket eltávolítják. Kapás Szabolcs kommunikációs vezető elmondta: az előzetes vizsgálatok szerint a repedések helyi jellegűek, kizárólag a Szekszárd és Pécs között található C alagút bevezető szakaszát érintik.

A szakértői vizsgálatok lezárását követően a kivitelezők az elkövetkezendő napokban elvégzik a garanciális javítást. A forgalomkorlátozás csak átmeneti – tette hozzá.

Tavaly március 31-én adták át az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszát, amellyel gyorsforgalmi összeköttetés létesült Budapest és a baranyai megyeszékhely között. A szakasz 81 kilométer hosszú, 266 milliárd forintba került. A pályán 87 híd és négy alagút is épült.

Az M6-os autópálya építését több baleset és kivitelezési hibák kísérték.

2008. július 24. – Az esőzéseket követően Szekszárd és Bóly között beomlott az “A” jelű, Bátaszék névre keresztelt, épülő alagút egy része. A járatok fölött mintegy 100 méter hosszú, 40 méter széles és 10-15 méter mély kráter keletkezett. Személyi sérülés nem történt, a munkagépekben anyagi kár nem keletkezett. Az átjárók építését leállították.

2008. augusztus 13. – Felgyorsult a talaj süllyedése az “A” jelzésű alagútnál. Az alagút tovább deformálódott, a felszíni löszös talaj süllyedése elérte az úgynevezett felvonulási telephelyhez vezető utat, így ezt a szakaszt lezárták. Október 10-én a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) részlegesen feloldotta az alagútépítési tilalmat. .

2010. március 31. – Átadták az M6-os autópálya Dunaújvárostól Bólyig és a M60-as autópálya Bólytól Pécsig tartó szakaszát. A Nemzeti Közlekedési Hatóság az átadás előtt az M6-os középső, Szekszárd és Dunaújváros közötti szakaszára csak ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt adott ki, mert az építmények nem teljes körűen készültek el.

2010. május 30. – Az autópálya Tolna megyei szakaszán, Tengelic közelében hatalmas vihar következtében a jobbpálya leállósávja mintegy 30 méter hosszban megsérült, egyes helyeken beszakadt (a képen). A víz megrongálta a vadátjáró alatti vízelvezető rendszert, burkolatot, ezért a pályát teljes szélességében lezárták.

2010. június 1. – A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bejelentette: átfogó vizsgálatot indít az autópálya burkolatának beszakadása miatt, ezzel együtt a minisztérium megkezdte a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert álláspontja szerint azok az állam számára előnytelenek.

2010. augusztus – Elindult az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának műszaki felülvizsgálata, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a feladattal a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot bízta meg. A Központ egyebek mellett az aszfaltburkolatok és alaprétegek rétegvastagságát, a szalagkorlátok és vadvédő kerítések előírásszerűségét ellenőrizte.

2010. október 6. – A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az eredeti ütemtervnek megfelelően haladnak az autópálya műszaki átvilágításának helyszíni vizsgálatai, eredményes lezárásuk az év végére várható. A korábban befejeződött georadaros és lézerszkenneres vizsgálatok kiértékelése alapján megindultak a fúrásos mintavételi eljárások is.

2010. november 9. – A Szajk és Bóly közötti szakaszon az autópálya felett átívelő felüljáró betonépítménye és az úgynevezett háttöltés találkozásánál 20-30 centiméter mély és 3-4 méter hosszú süllyedés keletkezett, emiatt a felüljárón 20 kilométeres sebességkorlátozást rendeltek el. A felüljáró stabil maradt, de döccenő keletkezett rajta, amin csak lépésben lehetett áthaladni.

Az M6/M60-as autópálya építésekor a Szekszárd és Bóly közötti szakaszon öt halálos üzemi baleset is történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik