Belföld

Ma indul a magyar elnökség honlapja

Ma indítják el a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség hivatalos honlapját.

A honlapot, amely a www.eu2011.hu webcímen érhető el, novemberben kezdték tesztelni. A honlap üzemeltetésére 92 millió forintot szánnak.

Mint Böszörményi Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese korábban elmondta, a honlap immár tíz éve a soros elnökség legfontosabb “kommunikációs felülete”.

Rácz Péter európai uniós szakértő és politikai elemző szerint az elnökségi honlapnak mindenekelőtt gyors és hatékony kommunikációs eszköznek kell lennie, a legfőbb tartalmi követelmény, hogy közvetítse az elnökség céljait és eredményeit, az aktuális eseményeket, ezenkívül tartalmaz majd “egy kis országpromóciót” is. Az ország népszerűsítéséhez tartozik a kulturális kínálat, komoly- és könnyűzenei ajánlatok, illetve gasztronómiai különlegességek ismertetése is.

A szakértő elmondta: a honlapnak egy vagy több belső, külügyminisztériumi bloggere lesz, és a legismertebb, véleményformáló magyar bloggerek, köztük politológusok, szakértők blogjaihoz vezető linkeket is elhelyeznek az oldalon.
Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint az elnökségi honlap több elemét a nagyon sikeresnek ítélt korábbi svéd honlapról vették át. Emellett a jelenlegi belga elnökség honlapjának nyílt forráskódú Drupal keretrendszerét alakították a magyar igényekhez. Ezt a belga elnökség díjmentesen adta át, így költséget csak az adaptálás jelentett.

A Külügyminisztérium korábban úgy tájékoztatott: a honlapon az elnökséggel kapcsolatos hírek és háttéranyagok lesznek olvashatók, de a hivatalos közleményeken, dokumentumokon kívül az elnökségi mindennapok is megjelennek majd országpromóciós elemekkel. A szervezők törekvése szerint az olvasók olyan kulisszatitkokat is megtudhatnak majd, hogy mi szerepel a díszvacsorák menüjén és milyen kulturális eseményeken vesznek részt az EU-elnökség vendégei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik