Belföld

Sukoró-ügy: nem adott utasítást Gyurcsány

24.hu
24.hu

2010. 12. 17. 12:20

Ezt mondta a vagyonkezelő előzetesben ülő volt vezetője.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatójának meghallgatásával folytatódott ma a sukorói telekcsere-szerződés semmissé nyilvánításáért indított polgári per. Tátrai Miklós azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc csupán arra kérte fel, hogy vizsgálja meg a kaszinóberuházás jogi és gazdasági hátterét, a volt koprmányfő nem adott konkrét utasítást az üzlet megkötésére.

Előzőleg a Magyar Nemzet azt írta, hogy már nem sok mindenre emlékezett a sukorói üggyel kapcsolatban Veres János korábbi szocialista pénzügyminiszter szakállamtitkára. Markó Andrea a szerződések körülményeit firtató kérdésekre lényegében Császy Zsoltra, a vagyonkezelő korábbi jogi és kereskedelmi igazgatójára hárította a felelősséget.

A per tárgya az a mintegy 70 hektáros Velencei-tó parti terület, amit az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. cserélt el Joav Blum izraeli-magyar állampolgár pilisi és albertirsai gyümölcsöseiért. Miután az ügyben büntetőeljárás indult, a vagyonkezelő a szerződés semmissé tételét kérő keresettel fordult az illetékes székesfehérvári bírósághoz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.