Kiss Norbert csütörtökön, a Magyar Televízió Híradó című műsorában azt mondta: Schmitt Pál tájékoztatást kért tőle, miként fordulhatott elő az, hogy az államfő és a kommunikációért felelős, Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője tudta nélkül nyilvánosságra került egy “jó szándékkal is dolgozatnak nevezhető anyag”.
Közölte: sem az államfő, sem ő nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz.
Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás – jelentette ki Kiss Norbert.
Az Origo hírportál múlt héten írt arról, hogy eltávolították az internetről Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalának a készülő új alkotmányhoz írt javaslatait, amely szavaik szerint “fogalmi félreértést és számos helyesírási hibát is tartalmazott”.