Belföld

A Jobbik szerint méltatlan a fővárosi 56-os emlékmű

Administrator
Administrator

2010. 10. 21. 13:09

A párt új emlékművet állítana fel.

A Jobbik azt sürgeti, hogy távolítsák el a budapesti 56-osok terén lévő emlékművet, és állítsanak a helyére olyat, amelyet a forradalomban részt vevők elfogadnak. Murányi Levente, a párt alelnöke – a Corvin közi felkelők egyike, akit 1957 februárjában, tizenhét évesen több társával együtt elfogtak, és aki ezután több mint két évet töltött börtönben – a városligeti emlékmű előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az alkotás sértő, a forradalom megcsúfolása.

Az országgyűlési képviselő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tagja hozzátette: az ötvenhatosok nagy többsége így vélekedik, valamint hogy 2006-ban a Gyurcsány-kormánynak az egykori felkelők közül csak Bocskay T. Józsefet, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnökét sikerült megnyernie, hogy ott legyen az emlékmű avatásán.

A Jobbik azt javasolja: akár a korábban elvetett pályaművek valamelyikének megvalósításával “állítsanak méltó mementót a huszadik század legnagyobb szabadságharcának”.

Arra a kérdésre, hogy ehhez miért szükséges a jelenlegi emlékmű lebontása, Murányi Levente úgy felelt: azért, mert a rozsdás vasoszlopoknak semmi közük 1956-hoz. Ugyanakkor, mint mondta, nincs kifogása ellene, hogy az alkotás a fémgyűjtőknek állítson emléket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.