Belföld

Elvették Pintértől a hajléktalanprogramot

24.hu
24.hu

2010. 10. 19. 12:29

A kormány három miniszterre bízta a program kidolgozását.

A kormány határozott a közterületek “rendeltetésszerű használatával kapcsolatos jogszabályi változásokkal összefüggésben elvégzendő feladatokról. A kabinet a nemzeti erőforrás minisztert, a belügy-, illetve az igazságügyi minisztert bízta meg a részletek kidolgozásával.

A cél, hogy a közterületek “rendeltetésszerű használata tekintetében megfogalmazódott igények ne járhassanak a társadalmi igazságosság és szolidaritás aránytalan sérelmével”. A tárcavezetőknek kell kidolgozniuk tervet a hajléktalanok számának csökkentésére, az ellátó rendszer megújítására.

A rendelet szerint a nemzetgazdasági, a nemzeti fejlesztési, a nemzeti erőforrás és az igazságügyi miniszter feladata lesz biztosítani a középtávú cselekvési terv finanszírozhatóságát, különös tekintettel az európai uniós források bevonására.

Korábban a hajléktalanproblémákról Pintér Sándor azt mondta, felszámolják a gócpontokat, kevés a tüneti kezelés, meg kell keresni a probléma gyökerét. Akkor azt mondta, a kérdéshez már jogi úton is hozzányúltak. Pintér elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tereket, parkokat és az aluljárókat sokan lakhatásra és wc-ként használják.

Mint ismert, korábban a Belügyminisztérium honlapján olvasható volt egy törvénytervezet, amely szerint a közterületet nem rendeltetésszerűen használók kitilthatók lennének onnan. A tervet többen bírálták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.