Belföld

Rejtve maradnak a Margit híd titkai

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 10. 18. 18:57

Pert vesztett a felújítással kapcsolatos adatokat követelő újságíró.

Az Index munkatársa keresetében közérdekű adatok kiadására hivatkozva azt szeretné, ha a bíróság kötelezné az Mh2009 Konzorciumot szerinte közérdekű adatok közlésére. Kérdései között szerepel az is, hogy az úgynevezett általános tételek mit takarnak, mi ezeknek az értéke és e tételekkel kapcsolatban milyen szállítókkal, alvállalkozókkal kötöttek szerződést és milyen értékben.

A mai tárgyalás elején az alperes konzorcium jogi képviselői zárt tárgyalás elrendelését kezdeményezték, mert szerintük a perben üzleti titoknak számító adatok is szóba kerülhetnek, azonban a bíróság ezt elutasította. A tárgyaláson a konzorcium képviselője arra hivatkozott, hogy a konzorcium önálló szerveződés, amelyik nem kezel adatokat, nem lát el közfeladatot, ezen túl a kért adatok üzleti titoknak minősülnek, ráadásul a Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződésük is arra kötelezi őket, hogy csupán az önkormányzat, a megrendelő utasítására adhatnak tájékoztatást a médiának.

A felperes újságíró jogi képviselője szerint a konzorcium perelhető, hiszen vannak munkatársai, sajtófőnöke, ügyvédjei, sőt, már korábban válaszoltak is bizonyos megkeresésekre. Azt pedig, hogy fontos adatok birtokában lehetnek, a felperes jogi képviselője szerint az is bizonyítja, hogy zárt tárgyalást kértek.

A már ma meghozott első fokú ítélettel a bíróság a felperes újságíró keresetét elutasította. Nagy Péter László bíró szóbeli indoklásában elmondta, a felperesnek annyiban igaza van, hogy a konzorcium perelhető és elvben kötelezhető is arra, hogy bizonyos adatokat közzé tegyen, de jelen esetben ez nem így van, mert ez a konzorcium nem közfeladatot végez, így nem minősülnek közérdekű adatoknak a birtokukban levő információk. Tehát miután a konzorcium nem közfeladatot végez, a bíróság nem kötelezheti arra, hogy adatokat hozzon nyilvánosságra, illetve információkat bocsásson a sajtó, a média rendelkezésére.

Az ítélethirdetés után Tenczer Gábor felperes azt mondta, megvárják a bíróság részletes írásbeli indoklását, de valószínűleg fellebbezni fognak az ítélet ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.