Belföld

Őrizetben a Leader-ügy gyanúsítottjai

Két férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya gazdasági előny jogosulatlan szerzése bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt kedden hallgatott ki gyanúsítottként három embert – számolt be a heol.hu.

Mindhármukat bűnügyi őrizetbe vették, és indítványozták az előzetes letartóztatásuk elrendelését. Az információt Soltész Bálint, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette.

A heol.hu más forrásokból úgy értesült, hogy az érintettek Kotroczó István, az észak-hevesi Leader-egyesület elnöke, P. Gábor vállalkozó és H. Judit, a munkaszervezet helyettes vezetője.

A nyomozás a Leader-pénzek szétosztása ügyében azt követően indult, hogy a HírTV egy titokban készült hangfelvétele szerint Sós Tamás, az MSZP megyei vezetője irányított mindent, aki ezt tagadta, valamint közölte: bírósághoz fordul.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője korábban kijelentette, hogy vélelmezhetően bűnszövetkezetben, politikai megrendelésre fizethetett ki el nem végzett munkákért 40 millió forintot a 33 települést tömörítő észak-hevesi Leader-közösség.

AJÁNLOTT LINK:

Politikai megrendelésre csaltak a Leader-közösségben? (Hír24)

Leader-pénzek: mindenki feljelent mindenkit (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik