Belföld

Kifakadtak az ellenzék nélküli Médiatanács miatt

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 10. 11. 17:16

A szocialisták szerint a Fidesz már a látszatra sem ad, a Jobbik "narancsmédia-tanácsnak" nevezte a szervezetet, az LMP a szavazáson sem vett részt.

A Fidesz már a látszatra sem ad, és ez a következő lépés a média totális centralizációja és a Fidesz-uralom felé – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és a Médiatanács tagjait jelölő bizottság alelnöke arra reagálva, hogy csak fideszes tagjai lesznek a szervezetnek.

A szocialista politikus szerint már a törvényt is úgy alkotta meg a kormánytöbbség, hogy esély se legyen az ellenzéki pártok megegyezésére, és így a törvény értelmében csak a Fidesz jelöl tagokat a négytagú Médiatanács posztjaira. Mesterházy szerint beszédes, hogy még a “KDNP jelöltjét is visszalépésre kényszerítette” a Fidesz. A pártelnök szerint a közszolgálati és a kereskedelmi médiaszereplők tervezett totális kontrollja példátlan az európai demokráciákban.

Pörzse Sándor, az eseti bizottság jobbikos tagja azt mondta, a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egyetlen párt delegáltjai dönthessenek a közmédiumok felügyeletéről és a rádiós, illetve televíziós frekvenciák elosztásáról. A képviselő “narancsmédia-tanácsnak” nevezte a hamarosan felálló szervezetet. Mint mondta, számára meglepetést jelentett, hogy a KDNP-s Pálffy István a hétfői ülésen visszavonta a párt jelölését.

Az LMP-s Karácsony Gergely szerint a kormánypártnak csak a saját hatalmi szempontjai fontosak, minden más mellékes. “Miért fél a Fidesz ennyire a demokratikus sajtótól és a közvéleménytől a következő években, ha csak olyan médiakörnyezetet tud elképzelni maga körül, amelyet csak Fidesz-káderek irányítanak?” – tette fel a kérdést. Szerinte nem európai, hanem ázsiai a kialakuló médiamodell, ami ellen tiltakozni fognak. A Népszabadság már a szavazás előtt közölte, hogy a párt tagjai nem vesznek részt a tagokról szóló parlamenti szavazásán.

A fideszes többség megszavazta

Mint beszámoltunk róla, a Médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság hétfői ülésén a tanács négy tagjának a Fidesz által javasolt Vass Ágnest, Kollarik Tamást, Koltay Andrást és Auer Tamást jelölte, míg a KDNP, a Jobbik, az MSZP és az LMP jelöltjei nem kaptak támogatást.

Az Országgyűlés este végül 259 igen és 89 nem szavazattal, tartózkodás nélkül szavazta meg a Médiatanács tagjairól és elnökéről szóló előterjesztést. A Médiatanács öt tagból áll, a testület elnöke Szalai Annamária lesz, aki mint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke automatikusan tölti be ezt a posztot. A voksoláson az MSZP és a Jobbik képviselői nem támogatták a tagok megválasztását, az LMP pedig az előzetes híreknek megfelelően nem vett részt a voksoláson. A testület elnöke és a tagok kilenc évig töltik be a posztjukat.

A képviselők megválasztották a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagjait is: a Fidesz Bence Izabellát, Varga Szilviát és László Miklóst delegálta, az LMP Németh Vladimirt, az MSZP Kránitz Lászlót, a Jobbik pedig Silhavy Mátét jelölte a testületbe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.