Belföld

Budai kontra szerencselovagok

Most az Álomsziget ügyében tett feljelentést a miniszterelnöki megbízott.

Büntetőfeljelentést tesz a miniszterelnöki megbízott a Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget nevű projekt ügyében. Budai Gyula kezdeményezte a szakminiszternél a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszának felülvizsgálatát.

A politikusnak gyanús a Hajógyári-sziget 32 hektáros területének értékesítése és a beruházás kiemeltté nyilvánítása is. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, teljesen egyértelmű, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítás a befektetők érdekeit szolgálta.

Az évek óta húzódó, 400 milliárd forint értékű és kiemelt beruházásnak minősülő Álomsziget-projekttel a Hajógyári-sziget területének több mint egyötödét beépítenék, a kaszinóváros mellett szállodákat és konferenciaközpontot is létesítenének.

A korábbi tervek szerint az Álomsziget összesen 350 000 négyzetméter beépített területéből a kaszinó 40 000 négyzetméteres lenne, a játékosok 200 asztalon és több mint 4000 nyerőgépen próbálhatnának szerencsét.

A Lehet Más a Politika már korábban aggályosnak nevezte az Álomsziget-projektet, amelyet nem tartott emberléptékűnek. A párt azt állította, hogy a projekt csak a beruházó számára lesz Álomsziget, nem a környéken lakóknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik