Belföld

Tarlós: nem kizárt, hogy csak 2015-ben lesz 4-es metró

A Fidesz főpolgármester-jelöltje megegyezésre törekedne a szerelvényeket gyártó Alstom céggel, "de ennek határai vannak".

A politikus a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy “első nekifutásra” mindenkivel megegyezésre törekszik, így a francia gyártóval is. Hozzátette ugyanakkor, hogy ki kell vizsgálni, miért kötöttek olyan szerződést, amelyben 30 milliárdos előleget adtak a cégnek.

Ezzel kapcsolatban közölte azt is: egyelőre nem tudni, hogy milyen következményei lennének annak, ha felbontanák a céggel a metrószerelvények gyártására és leszállítására kötött szerződést. Tarlós István nem zárja ki, hogy 2015 előtt nem áll üzembe a 4-es metró Budapesten.

A BKV helyzetével kapcsolatban kifejtette: azért kell garanciák mellett a buszközlekedés egy részét kiszervezni, mert a BKV nincs abban a helyzetben, hogy a szükséges ezer autóbuszt megvegyék. Felhívta a figyelmet arra: ez azt jelenti, hogy a cégnek kevesebb új buszt kell vennie, nem pedig azt, hogy kevesebb buszsofőrre van szükség. A buszvezetők érdekeit senki sem veszélyezteti – mondta.

Tarlós István hétfőn a FigyelőNetnek azt mondta, átcsoportosítaná a “karcsúsított” BKV feladatait, a 4-es metrót kivenné a BKV keretei közül és kiszervezné a buszközlekedés jelentős részét. Hozzátette ugyanakkor, hogy privatizálni nem akarja a közlekedési vállalatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik