Belföld

Nem fizet az MTV a székházáért

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 08. 27. 19:22

Több mint egymilliárd a tartozás, a televízió az új kormányban bízik.

A gyártóbázist létrehozó és működtető Millenniumi Média Kft. közleményéből az derül ki, hogy a Magyar Televízió már féléves bérleti díjjal, tehát nagyjából 1,3 milliárddal tartozik, miközben több mint egy éve használja új székházát.

Az MTV maga sem tagadja, hogy tartozik a tulajdonosnak, azonban szerintük az indokolatlan mértékű költségvetési elvonás kényszerítette arra a menedzsmentet, hogy a szállítóival a fizetések átütemezéséről tárgyaljon és egyezzen meg. Az MTV az Index hírportált úgy tájékoztatta, hogy a Millenniumi Média Kft. a tárgyalások során elfogadott részletét kapja havonta a bérleti díjnak, a fennmaradó tartozásunkat a pótlólagos állami támogatás megérkezésekor tudják majd rendezni, utalva arra, hogy a Bajnai-kormány 9,5 milliárd forintot vont meg a televíziótól.

Sándor István, a Millenniumi Média ügyvezetője azonban tagadta, hogy az MTV kifizette volna a díj egy részét. Az MTI megkeresésére elárulta, havonta 265 millió 111 ezer forint a bruttó bérleti díj, az üzemeltetési díj pedig 85 millió 394 ezer forint. Utóbbit egyébként az MTV rendesen fizeti. Az Index azt írja, ha ezt sem fizetnék, lehetetlen lenne a műsorgyártás. Hozzáteszik, a tulajdonos a szerződés értelmében szinte az MTV minden bevételére jogosult lenne a tartozás fejében, eddig azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel.

A hírportál szerint a legnagyobb baj a székházzal van: a bérleti díj négyzetméterenként ugyan a piaci ár környékén mozog, viszont míg az MTV 55 100 négyzetméternyi területet bérel, aközben például az RTL Klub székháza csak 10 740 négyzetméteres, pedig a Barátok Közt-ön kívül jelenleg minden műsort ott vesznek fel.

Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos az MTI-nek azt mondta, az MTV-székház ügye a prioritások között szerepel. Szerinte a bérleti szerződéssel elsősorban az “ár-érték arányt” illetően van probléma.

A Fidesz már tavaly decemberben feljelentést tett, úgy vélik, a székházat nagyjából húszmilliárd forint környéki összegből fel lehetett volna építeni, mégis körülbelül kilencvenmilliárdot kap bérleti díjként az évek során a tulajdonos.

AJÁNLOTT LINK:

Az MTV idén még nem fizetett a székházért (Index)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.