Belföld

Eddig közel 130 milliós kártérítés a 2006-os tűzijáték sérültjeinek

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 08. 23. 16:54

63 igényből 36 esetben született már megállapodás, négyen különféle mértékű életjáradékot is kapnak.

Az Országgyűlés még júliusban fogadott el egy határozatot arról, hogy a tűzijátékon megsérülteket kártalanítja: azóta 63 igény érkezett be és 36 esetben megállapodtak már az összegekről is – mondta el Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Az eddigi egyezségek valamivel több mint 128 millió forintos kifizetésről szólnak. A legtöbbet egy összegben a tűzijáték öt halálos áldozatának 23 hozzátartozója kapja, összesen 42 millió forintot. Négyen annyira súlyosan megsérültek, hogy a kártérítésen kívül életjáradékot is kapnak majd szeptembertől. Az államtitkár a nekik járó pénz összegéről pontosat még nem tudott mondani.

Répássy Róbert elmondta azt is, hogy több mint húsz igénnyel kapcsolatban jelenleg is zajlanak még az egyeztetések, valószínűleg lesz olyan, akivel nem sikerül megállapodni az összegben, ebben az esetben a bírósági eljárás folytatódhat. Azt azonban leszögezte, hogy a jogalap ilyenkor is megvan a kártérítésre, hiszen az állam elismerte felelősségét a történtekben.

Gulyás Gergely országgyűlési képviselő a tájékoztatón nagyon fontosnak nevezte, hogy minél előbb megegyezzenek mindenkivel, ugyanakkor csak megalapozott összegeket fizessenek ki.

Répássy Róbert beszélt arról is, hogy a 2006-os őszi, rendőri túlkapások sérültjeivel is hasonló egyeztetések lesznek, ám jelenleg még a kárigények beérkezését várják. Ezt egyébként a Belügyminisztérium koordinálja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.