Belföld

Schmuck ötletén rágódik az MSZP

A szocialisták kampányfőnöke több helyen is visszaléptetné a párt jelöltjeit.

Az MSZP kész megfontolni Schmuck Andor azon ajánlatát, hogy a szocialisták, az LMP és MSZDP-színekben induló főpolgármester-jelöltet támogató szervezetek lépjenek vissza annak javára, aki szeptember 3-ig a legtöbb ajánlószelvényt gyűjti össze – írja a Magyar Nemzet és a Népszabadság.

A Népszabadság úgy tudja: Szanyi Tibor kampányfőnök több belső fórumon is megemlítette már, hogy Zuglóban a szocialista színekben induló Pelyva Györgyöt és a Szövetség a Jövőért Mozgalom színeiben, illetve az MSZDP támogatásával versenybe szálló Láng Mártát is vissza kellene léptetni a kerületben függetlenként induló Janicsák István – egykori Z’Zi Labor-énekes – javára.

Hasonlóképp lecserélné az újpalotai körzetben induló Tóth Imrét arra a Hajdu Lászlóra, aki korábban többször is elhódította a polgármesteri széket, és legutóbb épp azért függesztette fel szocialista párttagságát, mert nem értett egyet a helyi szervezetben zajló folyamatokkal.

Szanyi Tibor állítólag ezen elképzelését az MSZP budapesti kampányát irányító munkacsoport mai ülésén is felveti, ahogyan várhatóan téma lesz a keddi elnökségi ülésen is – írta a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik