Belföld

Célkeresztben a nagy áruházláncok

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat döntő része a nagy áruházláncok esetében fordul elő.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tervez az áruházláncoknál a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) – jelentette be Pintér István, a hatóság főigazgatója pénteken Egerben. Ezt megelőzően, a regionális fogyasztóvédelmi hatóságoktól bekért adatok alapján felállítanak egy listát a leginkább szabálytalanul eljáró áruházláncokról – közölte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló konferenciát követő sajtótájékoztatón Pintér István. Ennek alapján végzik el a vizsgálatot – tette hozzá.

A főigazgató elmondta: az új fogyasztóvédelmi politika célja, hogy elősegítse a kereskedelmi vállalkozások jogkövető magatartását. Ennek feltétele ugyanis a fogyasztói megelégedettség, a fogyasztók piaci aktivitása, ami a piacgazdaság alapja.

Pintér István mondta: legkésőbb jövő tavaszra a kormány elé kerül egy a kereskedelmi vállalkozók által igénybe vehető képzés tervezete. Ennek alapján 30, 60 és 90 napos kurzusok keretében lehet majd elsajátítani a megfelelő piaci magatartáshoz szükséges ismereteket.

Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője arról szólt, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellen hozott jogszabály hatályba lépése óta 2009-ben, a törvény alapján 100 jogsértést tárt fel a hatóság. Ugyanakkor 2010 első félévében már 400 fölé emelkedett a szám.

A jogsértések döntő része a nagy áruházláncok esetében fordul elő. A kiskereskedők általában a jogszabályok kellő ismeretének hiányában vétenek a fogyasztóvédelmi szabályok ellen – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik